Közgazdász diplomája miatt nyomoz a rendőrség Szabó Roland, a fővárosi állatkert visszalépett főigazgatója ellen - árulta el az Origónak az intézmény ügyeire jól rálátó forrás, aki szerint az állatkertben nyílt titoknak számít, hogy Szabónak nincs közgazdász végzettsége, arról csupán papírja van. A baloldali vezetésű főváros tehát úgy választotta ki vezetőnek az "agrármérnök, közgazdász szakembert", hogy a döntés idején csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt nyomoztak ellene. A történtek ellenére Szabó a mai napig vezeti az intézményt, jelenleg operatív igazgatóként. Segítőnk szerint ez a felállás jogilag bizonytalan helyzetet eredményez, aminek következtében az intézmény dolgozói elkezdtek aggódni a fizetésük miatt.  

„Szabó Roland agrármérnök, közgazdász - a kétféle szaktudás arányos alkalmazása, valamint az üzleti szférából hozott hazai és nemzetközi gyakorlati tapasztalatai jó alapot biztosítanak arra, hogy az Állatkert értékeihez méltó módon tudjon reagálni a jelen kor kihívásaira” - tavaly novemberben így harangozták be a főváros hivatalos oldalán, hogy a szakmai bizottság hat induló közül Szabó Roland mellett döntött a fővárosi állatkert főigazgatói posztjáért kiírt pályázaton.

Kérdőjelek a diploma körül 

Szabó minden bizonnyal nem a véletlennek köszönhette a sikerét, hiszen baráti kapcsolatot ápol azzal a Kiss Ambrussal, aki általános főpolgármester-helyettesként Karácsony Gergely egyik legfontosabb embere. Így nem túlzás azt állítani, hogy az állatkert volt vezetőjét politikai alapon nevezték ki.  A vállalkozói szférából érkező Szabó karrierje szépen ívelt felfelé az önkormányzati választás után: előbb operatív igazgatónak, majd Persányi Miklós korábbi főigazgató tavaly februári távozásakor főigazgató-helyettesnek nevezték ki. A főigazgatói poszt tehát betöltetetlen maradt, aminek következtében a főváros októberben pályázatot írt ki.

A Budapest.hu-n közzétett kiírás szerint a jelentkezéshez kötelező volt csatolni az iskolai végzettséget igazoló okiratokat. A jelek szerint Szabó valamilyen formában eleget tett ennek, majd nem sokkal később győztesként hozták ki a pályázatát. 

Még hivatalba sem lépett, súlyos bűncselekményekkel, többek között fiktív számlázással hozták összefüggésbe, aminek következtében visszavonta pályázatát. 

Mint kiderült, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása bűntett elkövetése miatt folytatnak nyomozást ellene. Az Origo értesülése szerint utóbbi kapcsán 

azért vizsgálódik a rendőrség, mert Szabó hamis, vásárolt diplomával építgethette karrierjét.

Szabó Roland megbízott főigazgató (j) átveszi a Superbrands-díjat Serényi Jánostól, az elismerés hazai alapítójától a fővárosi állatkertben tavaly augusztusban. Azóta Szabó Roland ellen csalás és okirat-hamisítás miatt nyomoznak a rendőrökForrás: MTI/Balogh Zoltán

Úgy tudjuk, az állatkertben és a városházán nyílt titoknak számít, hogy Karácsony első számú helyettesének bizalmasa nem szerzett közgazdász diplomát, arról csupán papírja van. Mindenképpen érdekes, hogy a furfangosság nem derült ki a pályáztatás során: arról Szabó nem tájékoztatta a testületet, de a bizottság sem szúrta ki. Arról nem is beszélve, hogy a kiválasztott főigazgató ellen ekkor már folyamatban volt a büntetőeljárás, ami szintén nem szúrt szemet a szakmai bizottságnak. Magyarán 

Karácsony Gergelyék választása egy olyan jelöltre esett, aki kamudiplomával pályázhatott, és aki ellen akkoriban már nyomoztak a rendőrök. 

A jelek szerint a baloldali városvezetés valamiért mégis őt szerette volna az állatkert főigazgatói székébe ültetni. Szabó büntetőügye ellenére nem lett teljesen kegyvesztett: a Főpolgármesteri Hivatal tavaly decemberi közleményében arról írt, hogy visszalépése után főigazgató-helyettesként folytatja. Igaz, az állatkert honlapján már "csak" operatív igazgatóként van feltüntetve, ami azt jelenti, hogy időközben visszafokozták az önkormányzati választás utáni pozíciójába. Mivel a főváros azóta sem írt ki új pályázatot a főigazgatói posztra, így azt jelenleg senki nem tölti be. Így bukása ellenére Szabó operatív igazgatóként irányíthatja az állatkertet. Ez pedig értelemszerűen újabb kérdéseket vet fel.

Pénzügyi zűrzavar a visszalépés után

„Számomra kétséges, hogy Szabó Roland lefokozása óta a meghozott ügyletek, a banki műveletek, a napi intézkedések és az ellenjegyzés mögötti döntések érvényesek-e. Az állatkert szabályzata ugyanis világosan kimondja, hogy az operatív igazgató nem jogosult az ilyen jellegű tevékenységekre” - magyarázta forrásunk, aki szerint Szabó pozíciójából adódóan nem tud érvényesen dokumentumokat ellenjegyezni, így nem tud jogi és egyéb kötelezettséget vállalni az intézmény részéről.

Az állatkert Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) egyértelműen informátorunkat igazolja. A dokumentum arról rendelkezik, hogy a főigazgató általános helyettesítésére az operatív igazgató jogosult, azonban ez nem vonatkozik a pénzügyi kötelezettségvállalásokra. Magyarán az a teljességgel abszurd helyzet alakult ki, hogy az egyik legismertebb fővárosi fenntartású intézményben pillanatnyilag nincs olyan vezető, aki a pénzügyi manőverekben érvényesen járhatna el. Forrásunk szerint erre a bank is rájött, ami riadalmat okozott a munkavállalók körében: 

az állatkert dolgozói a bizonytalan pénzügyi helyzet miatt attól tartanak, hogy nem fogják megkapni a fizetésüket. 

Arról nem is beszélve, hogy Mézes Rózsa kirúgásával gazdasági igazgatója sincs az állatkertnek. Ez papíron azért problémás, mert a gazdasági főosztályvezető helyettesítési jogkörében csak bizonyos helyettesítési okok fennállta esetén írhat alá (betegség, gyes, stb.). Informátorunk szerint ezzel "fennáll a veszélye annak, hogy a december végi pénzügyi ügyletek duplán érvénytelenek voltak."

Eltűnt gekkók, megpiszkált közbeszerzés, és más érdekes ügyek

Szabó megbízott főigazgatóként botrányt botrányra halmozott: rejtélyesen eltűnt kék gekkók, nem létező szerződésekre kifizetett pénzek, dokumentumok nélküli pénzügyi ellenjegyzés, és megpiszkált közbeszerzések kísérték útját.

A fővárosi állatkert visszaéléseivel korábban több cikkben is foglalkoztunk, ezeket itt, itt és itt tudja elolvasni.