A magyarországi egyetemek egyértelmű nyertesei a helyreállítási alapnak

Vágólapra másolva!
A magyarországi egyetemek egyértelműen nyertesei lesznek az unió helyreállítási alapjának, a Magyarországnak juttatott 6000 milliárd forintból 1509 milliárdot ezen intézmények használhatnak fel fejlesztésekre 2021 és 2026 között a kormány döntésének köszönhetően - mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken.
Vágólapra másolva!

Palkovics László kaposvári látogatása alkalmával kiemelte: példátlanul nagy forrásról van szó,

az összeg négyszer akkora, mint amennyi uniós támogatásként felsőoktatásra és kutatásra érkezett az unió előző költségvetési időszakában.

Jelezte, az 1509 milliárd forintot az egyetemekre, az egyetem környéki innovációs ökoszisztéma építésére, valamint az egyetem és a technikumi rendszer közötti átmenet erősítésére fordítják.

"A pénzből 955 milliárdot az egyetemek infrastruktúra- és főleg eszközfejlesztésére szeretnénk fordítani, 382 milliárdot szánunk az egyetem környéki innovációs ügyek finanszírozására, a tudományos park koncepciójára, 172 milliárdot a szakképzési rendszernek az egyetemekkel összefüggő fejlesztésére, azon belül tartalom- és eszközfejlesztésre" - sorolta.

Palkovics László hangsúlyozta: a támogatástól azt várják, hogy a felsőoktatás megfelelően támogassa szakemberekkel a magyar gazdaságot, a magyar közösség érdekeit, és

Ennek a Magyarországról alkotott kedvező kép mellett abból a szempontból is van jelentősége, hogy a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek megjelenésének feltétele egy kívülről jól látható, jól működő felsőoktatás és innovációs ökoszisztéma - fogalmazott a miniszter.