Bozótvágó késsel támadt rá ismerősére egy encsi férfi

Vágólapra másolva!
Egy encsi férfi brutálisan megverte az ismerősét egy bozótvágóval. Egész egyszerűen azért támadt rá, mert rosszban voltak. 
Vágólapra másolva!

A férfi kedden összetalálkozott az utcán az ismerősével, akivel rosszban voltak.

Összevesztek egymással, majd a vita hevében a férfi arcon fújta az ismerőst egy gáz spray-vel, majd egy bozótvágó késsel többször fejen ütötte.

Az ismeőrs ettől a földre esett, a támadó azonban tovább ütötte a fejét és a hátát.

A másik férfinak sikerült felállnia, menekülni kezdett, de a támadó követte, és hátulról még egyszer fejen ütötte a késsel.

A megtámadott férfinak több, mélyen vágott sérülése lett, amit várhatóan 8 napon túl fognak gyógyulni.

Az agresszív férfi ellen eljárás indult, akár négy évet is kaphat. A bíróság ma elrendelte a letartóztatását, mert többek között fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.