A szennyesben és a radiátorban is pénzkötegek voltak a magyar drogbanda vezetőinél - videó

kábítószer, droghálózat
Vágólapra másolva!
Négy férfi irányította azt a több megyére kiterjedő droghálózatot, amelyet összehangolt akcióban számoltak fel a rendőrök. A kábítószer-kereskedőktől tizenegy kiló drogot, 25 millió forint készpénzt, valamint több autót is lefoglaltak.
Vágólapra másolva!

Több hónapig tartott a nyomozás, mire a rendőrök felderítették a kiterjedt droghálózat vezetőit. Kiderült, egy székesfehérvári, egy bácsalmási és két budapesti férfi áll a bűnbanda élén, akik több megyében is terjesztették a kábítószert.

Forrás: Police.hu

A rendőrök, mintegy 100 fő részvételével, január 27-én csaptak le a hálózat irányítóira, akiktől

tizenegy kilogramm drogot, több mint 25 millió forint készpénzt, külföldi valutát, autókat, telefonokat,

továbbá a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható tárgyi bizonyítási eszközöket találtak és foglaltak le.

A négy férfit kihallgatták, és kezdeményezték letartóztatásukat.