A demográfiai fordulat évtizede volt a 2010 és 2020 közötti időszak

NOVÁK, Katalin, Novák Katalin,
Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Vágólapra másolva!
A demográfiai fordulat évtizede volt a 2010 és 2020 közötti időszak, ez idő alatt 24 százalékkal nőtt a gyerekvállalási kedv Magyarországon, ez az adat Európában a legjobb - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a KSH pénteken közzétett népesedési adatait értékelve az MTI-nek. Novák Katalin hozzátette ugyanakkor, hogy az évek óta tartó lendület megtorpanhat a koronavírus-járvány hatására, de a kormány bízik abban, hogy ez nem tart majd sokáig.
Vágólapra másolva!

- mondta telefonos nyilatkozatában a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Novák Katalin Forrás: Facebook

Novák Katalin kiemelte, a pozitív demográfiai fordulatot az is alátámasztja, hogy ugyanezen idő alatt

a házasságkötések száma is majdnem a duplájára emelkedett: míg 2010-ben 35 ezer pár, addig 2020-ban már 67 ezer pár kötött házasságot.

Hozzátette: bízik abban, hogy a pozitív változások tartósak lesznek.

Felhívta rá a figyelmet, a koronavírus-járvány következményeként a demográfiai adatok rendkívül kedvezőtlenül alakultak mindenhol a világon.

Elmondta, Magyarországon nemcsak a halálozások számában tükröződik a járvány hatása, hanem - a decemberi adatok szerint - a gyerekvállalási kedvet is visszavetette. Szerinte ez azt jelzi, hogy a járvány "a fiatalok gyerekvállalással kapcsolatos terveit is újraírja".

Ismertetése szerint Európa nagyon sok országában esett vissza jelentősen a születések száma.

Példaként Franciaországot említette, ahol 1945 óta nem született olyan kevés gyerek, mint 2020-ban, pedig ott jelentős bevándorlással is számolhatnak.

Németországban, Svédországban, Lettországban is csökkent decemberben a születések száma az előző évhez képest - fűzte hozzá.

Novák Katalin közölte,

Ez már "a járvány hatásának is tulajdonítható", és arra lehet számítani, hogy ez a negatív hatás végigkíséri majd a későbbi hónapokat is.

A miniszter tudatta,

Novák Katalin erre utalva a gyerekeket előre vállalóknak szóló családtámogatásokra hívta fel a figyelmet, valamint

a jövőre bevezetendő személyijövedelemadó-mentességre, amely családalapítás előtt álló fiatalok életkezdését segítheti majd.