Szexet ígért, brutális verés, és rablás lett belőle

Vágólapra másolva!
Szexet ígért két férfinak egy nő, aztán az ismerőseivel együtt megverték őket. Még a földön is ütötték a két férfit. Mind a hárman, a nő is. 
Vágólapra másolva!

Két férfi és egy nő 2019. október 8-án egy esztergomi sörözőben megismerkedtek két másik férfival, majd

amikor meglátták, hogy egyiküknél sok pénz van, megpróbálták elnyerni a bizalmukat.

Ezután közösen átmentek egy másik bárba, ahol folytatták az iszogatást, majd éjfél után a két férfi elköszönt a háromtagú társaságtól, és hazaindultak.

Új ismerősei ekkor követni kezdték.

A két férfi kissé lemaradt, hogy ne vegyék őket észre, mialatt a női társuk utolérte őket, és szexuális ajánlatot tett.

Ekkor ért oda a két társa, akik számon kérték a férfiakat, hogy miért ölelgették a nőt. Az egyik férfi

ököllel többször megütötte az egyiket, majd a földre rántva is bántalmazta, miközben a nő kivett a a nadrágzsebéből 200.000 forintot.

A földre rántott férfi másik zsebében 98.000 forint volt, melyet a férfi bevett a szájába, hogy ne tudják elvenni tőle. A nő azonban még onnan is megpróbálta kitépni a pénzt. Ezután ő is verni kezdte a férfit. Ezalatt a másik támadó is földre lökte a bántalmazott férfi barátját, lefogta, és

kivette a zsebéből a 235.000 forintos telefonját, és a saját zsebébe tette, miközben közölte vele, hogy ha megmozdul, megveri.

A bíróság az ügyészi javaslattal egyezően

az egyik férfit és a nőt 7 év 10 hónap fegyházbüntetésre,

és százezer forint vagyonelkobzásra, harmadik társukat 5 év fegyházra ítélte.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlottak és ügyvédeik fellebbeztek ellene. Az ítélethirdetés után a bíró elrendelte az egyik férfi és a nő letartóztatását, illetve a másik férfi bűnügyi felügyeletét fenntartotta.