Szigorítás jön, súlyos büntetést kaphatnak a horrorkaravánok

karaván
Vágólapra másolva!
Közleményt adott ki az Innovációs és Techológiai Minisztérium, amelyből az derül ki, hogy január 31-től már súlyosabban büntetik az úgynevezett horrorkaravánokat.
Vágólapra másolva!

A közlemény azt írja, hogy

Az előírásnak köszönhetően

mostantól a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló „horrorkaravánokra" is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság.

Emellett ezek a járművek visszatarthatók, rendszámukat és forgalmi engedélyüket a hatóság elveheti.

Egy horrorkaraván 2020-ból Forrás: Police.hu

Mi az a horrorkaraván?

A horrorkaravánok szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve.

A lelkiismeretlen haszonlesők Magyarországon is súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát.

Miért fontos az új szabály?

A közlekedési hatóság korábban közúton csak a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók nem megfelelő műszaki állapotát, elégtelen rakományrögzítését ellenőrizhette, szankcionálhatta.

- írja a közlemény.

Továbbhaladni ezentúl úgy lehet, ha a bírságot kifizették és a horrorkaravánt megszüntették.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „

Mosóczi László azt is mondta, hogy közeljövőben célzott ellenőrzési akció is lesz a legnagyobb forgalmú nemzetközi tranzitútvonalak mentén.

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban működő közlekedési hatóság munkatársai tavalyi tematikus közúti ellenőrzéseiken

108 esetben állapítottak meg jogsértést.

A műszaki hiányosságok mellett a menetíró készülékkel, dokumentációval kapcsolatos mulasztások miatt összesen 77 millió forint helyszíni bírságot szabtak ki. Az ellenőrző hatóság az új lehetőséggel élve még hatékonyabban léphet fel a „horrorkaravánokkal" szemben, a fokozottan balesetveszélyes gyakorlat visszaszorítása érdekében.