Fontos határidő, ma éjfélig érvényesek a tavalyi autópálya-matricák

autópálya, illusztráció M3-as
Megnövekedett forgalom az M3-as autópályán Hatvan határában, mindenszentek napjának estéjén.
Vágólapra másolva!
A tavalyi autópálya-matricák vasárnapig érvényesek, hétfőtől már csak a 2021-es jogosultságokkal lehet a díjköteles útszakaszokra hajtani.
Vágólapra másolva!

Az autók a fizetős utakon bárhol, megállítás nélkül is ellenőrizhetők.

Visszamenőleges jogosultságot az éves matricák nem biztosítanak,

a vásárlóknak a díjköteles szakaszra hajtástól számítva 60 percük van arra, hogy megváltsák a jogosultságukat - olvasható a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) honlapján.

Korábbi közleményük szerint 2,6 millió éves matrica jár le hétfőre virradóra,

és ebből 1,7 milliót a hét elején még nem váltottak újra a közlekedők.

Illusztráció Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

A vasárnap ráadásul nem csupán az érvényesség, hanem az útdíjfizetési kedvezmények miatt is fontos határidő. A nagycsaládosoknak ekkorra kell megújítaniuk a bejelentésüket a kedvezményes vásárláshoz.

A NÚSZ Zrt. honlapján a matricákat kényelmi díj nélkül lehet vásárolni, és a bizonylatot, értesítést sem kell megőrizni.