Apáti Bence: Az őrület határa

Meryl Streep és Vanessa Redgrave az Este című filmben
Vágólapra másolva!
Apáti Bence írása az Origónak.
Vágólapra másolva!

Koltai Lajos világhírű rendező és operatőr halált megvető bátorsággal vállalta, hogy az SZFE-n tanítson. Vakmerő ember, egy igazi harcos, egy valódi hős.

Koltai Lajos Fotó: Origo

Ehhez kétség sem fér.

Mert nemcsak a feladatot vállalta, hogy átadja mindazt a tudást, amit évtizedek alatt magába szívott, ami a birtokába került, de azt is, hogy sokan a munkásságát, a tehetségét, az egész életművét fogják megkérdőjelezni, zárójelbe tenni, meg nem történtté nyilvánítani, a kukába hajítani.

Tudta, hogy egyes szalonokban és a nem is létező, a betiltott, de valamilyen egészen érthetetlen okból mégis rettentő hangos ellenzéki sajtóban egy művészi hitelét vesztett, rongy ember válik majd belőle, az újmúlt-írás gyakorlott mesterei egy tollvonással fogják kihúzni a ballib stáblistákról, egykori ünneplői is megvilágosodnak majd, és rájönnek; valójában mindig is egy tehetségtelen senki, egy lusta, pénzsóvár gazember volt.

A régi baj- és kortársak is egyre másra fognak néhány lájkért, az ellenzéki kollégák és követők legnagyobb örömére bizonytalan eredetű történetekkel előállni.

Ascher is megírta, hogy kedvelte ő a Lajost, nem is volt rossz operatőr, de hát már régen is voltak furcsa dolgai, például pénzt kért volna azért, hogy a minden idők egyik legfontosabb intézményében, az általa vezetett Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanítson.

Ami botrány és skandalum, Koltainak kellett volna inkább egy kisebb vagyont kifizetnie, hogy a nagy múltú, 150 éves oktatási intézménybe betegye a lábát. Ami úgy hírlik, hogy koszos és büdös.

Mindig is az volt, csak eddig a ballib akol szolidáris volt vele, és megpróbálta eltitkolni a dolgot.

Ennek van most vége.

És hát rendezést fog oktatni a Lajos.

Meryl Streep és Vanessa Redgrave az Este című filmben, amelyet Koltai Lajos rendezett Forrás: SPI

Ren-de-zést...

Amit Ascher azért furcsáll, mert Koltai filmrendezőként csak egy jelentéktelen kis rövidfilmet, valami Sorstalanság nevű ízét tett le az asztalra. Amiről mindenki tudja, hogy egy roppant gyenge alkotás, egy gagyi fércmű volt csupán, tudták, de nem mondták, hallgattak, mert nem lett volna ízléses akkor szólni, na de most már hangosan is ki lehet mondani a nyilvánvalót.

Ascher még a sorok között üzen, súg is, azt, hogy Koltai Egerben talán nem is vette olyan nagyon komolyan az oktatást.

De Gábor György főesztéta, a baloldal főideológusa és főnyilatkozója, a nagy álláshalmozó is elővette a titkos fegyverét, és simán lenácizta a Sortalanság rendezőjét.

Igen, a mindenhol iróniát és szarkazmust sejtő olvasóinknak mondjuk, hogy valóban ez történt. Gábor György képes volt arra a bravúrra, hogy a Sorstalanság rendezőjét Hitler egykori propagandafilmeséhez, Leni Riefenstahlhoz hasonlította.

A Sorstalanság rendezőjét!

Ugye, hogy korai volt kijelenteni, hogy minket már semmivel sem tudnak meglepni?

Gábor György, aki egy alkalommal a Klub Rádióban - hol máshol? - azt nyilatkozta az SZFE forradalmárjairól, hogy a maga részéről egy kövér ötössel jutalmazná azokat a bátor és szabadságszerető diákokat, akik részt vettek az egyetem elfoglalásban.

(Aki nem tudná, Gábor György az SZFE-n is tanít.)

Piliscsaba, 2004. június 7. Koltai Lajos rendező (j) Daniel Craig amerikai színészt és Nagy Marcell főszereplőt instruálja, a Sorstalanság című film forgatásán a Piliscsabán felépített német koncentrációs tábor díszletei között. Forrás: MTI/Sándor Katalin

Ami azért vet fel számos kérdést, mert ezen logika mentén azon tanulók, akik ellenezték az intézmény elfoglalását, és akik úgy voltak vele, hogy se a jobboldali, konzervatív világlátású oktatók beengedése, se a modellváltás nem is biztos, hogy ördögtől való dolgok, azoknak viszont egyest irt volna be.

Így azért egyre könnyebb elfogadni azokat az elsőre hihetetlennek tűnő statisztikákat, amelyek arról szóltak, hogy a diákok 99,9 százaléka az új kuratórium és a jobboldali tanárok ellen van.

Fáradhatatlanul dolgoznak tehát újmúlt-írók, egyre-másra kerülnek ki a kezeik közül a friss, ropogós történetek, utat mutatnak, és azt üzenik az SZFE új oktatóinak, hogy vigyázó szemeiket Koltai Lajos lerombolt életművére vessék.

Mi csak azt reméljük, hogy Koltai Lajos nem fog megtörni, hogy valóban felkészült arra a sok szennyre, amit most kap, és hogy nem fogja feladni.

Ugyanis óriási szükség van rá.