Brutális gyilkosság történt az év elején Fóton. Egy idős férfi összeveszett az élettársa lányával, aztán halálra késelte. A nő anyja nem tudja feldolgozni a történteket. Az ajtón nem tud zárat cseréltetni, az élettársa kulcsai pedig eltűntek. Attól retteg, hogy a férfi egy nap beállít hozzá – írja a Bors.

Vendégségbe érkezett hozzájuk az asszony két gyereke január elején. A 86 éves férfi összeveszett az egyik gyerekkel, Erikával, és egy késsel leszúrta. A nő még ki tudott menekülni a házból. Az utcán esett össze, ahol belehalt a sérüléseibe. 

Az ölemben, a karjaim közt halt meg, már nem tudott mondani semmit. Láttam, ahogy elhomályosul a tekintete – mondta elcsukló hangon a Borsnak az áldozat édesanyja. Az asszony azóta rendszeresen jár a korábban rákban meghalt fiához a temetőbe. Csak ott tud megnyugodni, elmeséli a fiának, hogy mi történt a húgával.

Forrás: Police.hu

A még élő, utolsó gyermekem szeretné, ha hozzá költöznék, de nem szeretnék. Egész nap sírok, és nem szeretném, ha ezt látná a 11 éves unokám  – magyarázta az asszony, majd hozzátette, hogy otthon csak a konyhába és a fürdőszobába megy ki, de általában az ágyban fekszik.

Az asszonynak fogalma sincs, hova lettek az élettársa kulcsai. A rendőrök mindent átvizsgáltak a helyszínen, a férfi tárcáját és zsebeit is átnézték, de nem találták meg a kulcsokat. 

"Rettegek, hogy egyszer csak visszatér. Azóta dolgozni sem tudok, nincs erőm hozzá, így nem tudom a zárat sem lecseréltetni, mert 40 ezer forintba kerülne. Nagyon félek, nehogy kiengedjék a letartóztatásból. Ki tudja, mi történne, ha idejönne?  – mondta az asszony, aki nem akar újra találkozni a férfival, mert szerinte biztos kinyomná a szemeit.

A 72 éves nyugdíjas rendszeresen álmodik a lányával. Ekkor úgy beszélgetnek, mintha nem történt volna semmi, mintha még élne. Elmondása szerint az az egy dolog vigasztalja, hogy az idős kora miatt már neki sincs sok hátra.

Ahogy azt korábban megírtuk, az 51 éves nő január 8-án kereste fel az anyjáékat. Összevesztek a 86 éves férfival, ezután történt a tragédia. A férfi a gyilkosság után visszament a házba, és telefonon elbúcsúzott a testvérétől. A rendőrök a helyszínen elfogták.