Szerelme miatt fenyegetőzött robbantással egy budapesti férfi – videó

Vágólapra másolva!
Egy férfi tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy fel fog robbantani két érdi és egy százhalombattai épületet. A rendőrök 3 órán belül elfogták.
Vágólapra másolva!

A Portyás Sándorként bemutatkozó férfi január 31-én hívta fel a rendőrséget, és azzal fenyegetőzött, hogy

fel fog robbantani két épületet Érden, egyet pedig Százhalombattán, ha nem tud találkozni egy nővel, az egyik ismerősével.

A fenyegetés után a rendőrök azonnal elindultak a három címre.

Az épületek kiürítése és átvizsgálása még tartott, amikor a rendőrök Budapest II. kerületében, a Margit körúton elfogták a 32 éves férfit.

Mire az épületeket átvizsgálták és kiderült, hogy egyikben sincsen robbanószer, már tartott Sz. Róbert kihallgatása.

A férfi elmondta, hogy azért választotta magának ezt az álnevet, mert a "portyás" a sátán kutyája, a keresztnevet pedig az alapján, hogy a hamis vezetéknév milyen betűre végződik.

Bevallása szerint

minden egy nő miatt történt, akit nem tud kiverni sem a fejéből, sem a szívéből.

A telefonján is ő a háttérképe, hogy legalább lássa, ha már nem találkozhat vele. Bevallotta azt is, hogy nincs, és soha nem is volt bombája, csak mérges volt.

A rendőrök őrizetbe vették és közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt eljárást indítottak ellene. Javasolták a letartóztatást.