Tavaly ősszel egy gyerek nem akarta odaadni az utolsó szál cigarettáját az egyik iskolatársának, ezért ketten bicskával fenyegették meg.

Az ózdi autóbusz-pályaudvar várótermében várakozott egy fiú, amikor találkozott a 16 és 14 éves fiúkkal. Köszönt nekik, mivel a fiatalabbikat ismerte, egy iskolába jártak. A köszönést azzal viszonozta a 14 éves fiú, hogy cigarettát kért tőle.

A fiú megmutatta a cigarettatárcáját, hogy

már csak 1 szála maradt és azt nem adná oda.

Amikor a 14 éves támadó el akarta venni tőle, a fiú zsebre tette a tárcát.

IllusztrációForrás: pixabay.com

Ekkor avatkozott közbe a 16 éves barátja. Megfenyegette a kiszemelt áldozatot, hogy van nála olyan, amire az emberek jobban hajlanak, aztán azt mondta, hogy:bajok lesznek. Ezután

elővette a hátizsákjából az összecsukható bicskáját és szétnyitotta.

A fiú megijedt és be akart menekülni a váróterembe, de a fiatalabbik támadó megragadta a ruhájánál és visszahúzta, ezért inkább odaadta nekik a cigarettát. A Miskolci Járási Ügyészség a két támadó ellen fiatalkorúak ellen felfegyverkezve elkövetett rablás miatt emelt vádat, és javítóintézeti nevelést javasolt.