A piros lámpákon át, a járdára is felhajtva menekült egy autós a rendőrök elől Budapesten

autós üldözés Budapest
Budapest, 2021. február 4. Rendőrök vizsgálnak át egy autót a IV. kerületi Berda József utcában 2021. február 4-én. Az autó vezetőjét Budapest több kerületén át üldözték a rendőrök. A férfit új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsítják, de közúti veszélyeztetés vétség miatt is eljárás indul ellene. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Budapest több kerületén át üldöztek egy autóst a rendőrök csütörtök délután. A férfit új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsítják, de közúti veszélyeztetés vétsége miatt is eljárás indul ellene.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a nyomozók délután fél 5 körül figyeltek fel egy gyanús autóra a XV. kerületi Pozsony utca 26. előtt. Intézkedés alá akarták vonni a jármű vezetőjét, de ő

a rendőrautót meglátva nagy sebességgel elindult a gépkocsival,

a körülötte álló hat ember pedig felszállt egy villamosra.

A rendőrök az ismeretlen sofőr autóját a IV., a XIII. és a XV. kerületen keresztül követték, majd a IV. kerületi Berda József utca 44. alatt állították meg 20 percen belül. Az eset során senki sem sérült meg - tették hozzá.

A járdára is felhajtott

A villamossal távozó hat embert - a Magyar Honvédség megerősítő szolgálatot ellátó beosztottjának együttműködésével - a XV. kerületi rendőrkapitányságra, az autót vezető K. Benjámint pedig a IV. kerületi rendőrkapitányságra állították elő.

Budapest, 2021. február 4. Rendőrök vizsgálnak át egy autót a IV. kerületi Berda József utcában 2021. február 4-én. Az autó vezetőjét Budapest több kerületén át üldözték a rendőrök. A férfit új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsítják, de közúti veszélyeztetés vétsége miatt is eljárás indul ellene. MTI/Mihádák Zoltán Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Az ügyben a XV. kerületi kapitányság új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt indított eljárást. Az autó vezetőjével szemben pedig közúti veszélyeztetés vétsége miatt külön eljárás indul - írta a BRFK.

Az MTI információi szerint

a sofőr a piros lámpákat figyelmen kívül hagyva, járdákra is felhajtva menekült

a rendőrök elől az autójával.