Már többet fizetnek annak, aki tudja, ki erőszakolta meg a szépségkirálynőt

Vágólapra másolva!
Fantomkép alapján keresik azt a férfit, aki 2019 tavaszán megerőszakolta a Magyarok Világszépe verseny udvarhölgyét, Vascsák Kittit. Az ügyben nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség. A nettó 200 ezres összeghez a lány rokonai is hozzátettek bruttó 200 ezer forintot.
Vágólapra másolva!

Vascsák Kitti régóta igyekszik bebizonyítani, hogy

egy miskolci diszkóban drogot tettek az italába, majd eszméletlen állapotban megerőszakolták.

A lány elmondta, hogy bár az egészből nem emlékszik semmire, de attól a naptól kezdve örökre megváltozott az élete.

A lány és anyja feljelentést tett a rendőrségen, de kielégítő bizonyítékok hiányában már többször lezárták az ügyet, amit újra megnyitottak - írja a Blikk.

A tragikus éjszaka Magyarok Világszépe verseny előtt volt, mielőtt a lány országszerte ismertté vált.

A lány támadóját, egy 20 év körüli férfit, még mindig

keresnek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök szexuális erőszak miatt.

A férfi április 19-én éjjel támadt rá az akkor még kiskorú, bódult, eszméletlen lányra. A személyleírás alapján

a férfi 18-20 év körüli, körülbelül 180 centi magas, fekete haja van.

Forrás: Police.hu

- idézte fel korábban a lány az emlékeit.

Az ügyben azóta nem történt előrelépés, mindössze annyi, hogy emeltek a nyomravezetői díj össszegén.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség november 13-án kitűzött nettó 200 forintos díja mellé a lány rokonai február 2-án még bruttó 200 ezer forintot tettek hozzá.

Az összeg annak fizethető ki, aki érdemi információval szolgál az elkövetőről, ezzel elősegítve azonosítását, felelősségre vonását.