Fél évre bezártak egy szabolcsi sörözőt, mert kinyitott, és maszk nélkül voltak bent az emberek

Vágólapra másolva!
Csütörtöktől elindult a regisztrált idősek oltása. Bezártak egy szabolcsi sörözőt fél évre, mert többen maszk nélkül ittak bent.
Vágólapra másolva!

Elkezdődik a regisztrált legidősebbek oltása - jelentette be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki, online sajtótájékoztatóján. Galgóczi Ágnes elmondta:

Hozzátette: az oltópontokon Pfizer-vakcinával történik az immunizálás, a háziorvosok a területi népegészségügyi hatóságokon keresztül kijuttatott Moderna-vakcinával oltanak - tette hozzá.
"Az, hogy hogyan tudunk haladni a védőoltásokkal, az érkező vakcina mennyiségétől függ, minden regisztrált meg fogja kapni a védőoltást" - mondta az osztályvezető.

Galgóczi Ágnes jelezte: a héten a Moderna-vakcinából mintegy 7 ezer adaggal kevesebb érkezett Magyarországra, emiatt csak 10 800 ember beoltására van lehetőség a háziorvosoknál, de jönnek még szállítmányok a továbbiakban is, minden regisztráltat értesíteni fognak, élhetnek az oltás lehetőségével. Azt, hogy valaki oltható-e, mindig az oltóorvos dönti el - mondta a népegészségügyi osztályvezető. Hangsúlyozta, a háziorvos mindenkivel egyeztet, aki valamilyen akut betegség miatt most kimarad az oltásból, és azonnal megkapja a vakcinát, amint azt az állapota megengedi és az oltóanyag rendelkezésre áll.

Galgóczi Ágnes a járványügyi adatokat ismertetve elmondta, hogy Magyarországon az elmúlt huszonnégy órában 1652 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 371 988-ra emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 93, többségében idős, krónikus beteg, velük együtt a járvány kezdete óta 12 832-en haltak meg a fertőzéssel összefüggésben.

Kórházban jelenleg 3648 embert ápolnak koronavírus-fertőzés miatt, 289-en szorulnak gépi lélegeztetésre -

tette hozzá. A szakember szavai szerint a pandémia, illetve az oltási kampány ellenére sem szabad megfeledkezni arról, hogy február 4-ike a rákellenes világnap.

A világon 9,6 millióan, Magyarországon 33 ezren halnak meg évente daganatos megbetegedés következtében, a halálozási statisztikát a daganatos megbetegedések körében a nőknél az emlő-, a férfiaknál a tüdőrák vezeti - mutatott rá.

Galgóczi Ágnes hangoztatta, számos daganatos megbetegedés szűréssel megelőzhető, a népegészségügyi szűrővizsgálatok a járvány idején is folynak Magyarországon. "Mindenkit arra kérek, aki szűrésre behívást kap, éljen a lehetőséggel, hiszen ez nagyon fontos annak érdekében, hogy a korai folyamatokat felismerhessük" - fogalmazott. Kiemelte, hogy a szűrővizsgálatokon csak azok jelenjenek meg, akik egészségesek, és a vizsgálatok idején tartsák be a járványügyi, higiéniai szabályokat. "Étkezzünk egészségesen, mozogjunk többet, ne dohányozzunk, próbáljunk olyan életmódot folytatni, amellyel megelőzhetők a daganatos megbetegedések" - javasolta Galgóczi Ágnes.

Fél évre bezártak egy sörözőt

A Magyarországon átutazókkal szemben szerdán 80 alkalommal intézkedtek a rendőrök a tranzitszabályok megsértése miatt - ismertette az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Gál Kristóf elmondta: a kijárási tilalomra vonatkozó szabályok megsértése miatt szerdán 347 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. Az elmúlt napon 8388 esetben ellenőrizték a rendőrök a helyszínen a hatósági házi karanténban lévőket, és 2886 hatósági házi karantént rendeltek el országszerte, így 19 633 emberre vonatkozik járványügyi megfigyelés, illetve elkülönítés, közülük 1984-en használják az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazást - ismertette az alezredes.

Elmondta azt is, hogy először záratott be ideiglenesen fél évre a rendőrség egy vendéglátóhelyet a védelmi intézkedések megszegése miatt. Közölte: a rendőri ellenőrzéskor egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei sörözőben az ott dolgozó alkalmazotton kívül nyolc vendég is tartózkodott, és valamennyien helyben fogyasztottak különböző italokat, miközben sem ők, sem a pultos nem viseltek maszkot.

A rendőrség közigazgatási hatósági intézkedésként a sörözőt hat hónapra bezáratta, valamint közigazgatási bírságot szabtak ki az üzemeltetőre -

tette hozzá a szóvivő. Az alezredes ismertette: a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt szerdán 210-szer intézkedtek a rendőrök; 191-en közterületen, négyen tömegközlekedési eszközön, 15-en pedig egyéb zárt helyen nem viseltek maszkot.