Orbán Viktor: Elindult a gazdaság-újraindítási akcióterv

Orbán Viktor 
iparkamara
gazdasági évnyitó
2021
Orbán Viktor: Nem térhetünk vissza a segélyalapú gazdasághoz.
Vágólapra másolva!
A gazdaságvédelmi után gazdaság-újraindítási akcióterv jön – mondta Orbán Viktor évértékelő beszédében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évnyitó című rendezvényén, aki nemzeti konzultációt jelentett be a nyitásról, új mikrohitelt a legkisebb, bajba jutott vállalkozásoknak, és átfogó agrárfejlesztési stratégiáról is beszélt. „A magyar gazdaság az EU egyik legjobban teljesítő gazdasága" – mondta Parragh László, az MKIK elnöke, aki szerint sikeres volt az összefogás, de elkerülhetetlen az erőteljesebben érintett ágazatok megsegítése. Sok múlik azon, hogy mikor történhet meg a tömeges oltás; 2021 második negyedévében két számjegyű növekedést vár Varga Mihály pénzügyminiszter, aki hangsúlyozta: az emberéletek megmentésének költségvetési korlátai nem voltak, és nem lehetnek.
Vágólapra másolva!

A 2020 márciusától január 1-jéig tartó gazdaságvédelmi akciótervet lezártuk, sportnyelven a gazdaságvédelmi akcióterv a védekezés, az újraindítási pedig a támadás, amely 2021. január 1-jétől indult – mondta a miniszterelnök, aki szerint nagy gyomrost adott a magyar gazdaságnak a COVID, de egy erős gazdaság nézett farkasszemet a válsággal.

Bértámogatást nyújtottunk és elengedtük a szociális hozzájárulási adót, valamint megfeleztük az iparűzési adót, amit nehéz szívvel el kellett fogadniuk az önkormányzatoknak is.

Orbán Viktor a gazdasági évnyitó online rendezvényén Forrás: Facebook

Orbán Viktor: Ha munka van, minden van

Beruházási támogatással 280 ezer munkahely megtartásához járultunk hozzá és tízezreket hoztunk létre, olcsó hitelekkel is megbombáztuk a piacot, hatalmas források áramlottak a magyar gazdaságba, ennek több mint fele az a mikro- és kkv vállakozásokat segítette – mondta a kormányfő, hozzátéve: ha munka van, minden van, és mivel 2020 decemberében ugyanannyian dolgoztak, mint a válság előtti év decemberében, kijelenthető, hogy a védekezés elérte a célját – fogalmazott Orbán. A miniszterelnök kijelentette:

A következő időszak a gazdaság újraindításáról szól – tette hozzá.

A gazdaság-újraindítási akcióterv már elfogadott lépései

• 5 százalékra csökkent a lakásépítés áfája, és akár 3 millió forint is járhat lakásfelújításra.

• Bértámogatás segíti a bajba jutott vállalkozásokat.

• Elindult az elmúlt évtizedek legnagyobb orvosi béremelési programja.

• A hitelmoratórium sok százezer magyar családnak jelent segítséget.

• Több hullámban visszaépíti a kormány a 13. havi nyugdíjat.

• A 25 év alatti fiatalok a jövő évtől jövedelemadó-mentességet kapnak.

Újabb konzultáció indul

„A mi fogalmaink szerint a politikai hatalom nem más, mint a közös cselekvés", és ennek egyik legjobb eszköze a nemzeti konzultáció. A nyári nemzeti konzultációból kiderült, az emberek kibírhatónak minősítették, ha bezárjuk a színházakat, mozikat, sportlétesítményeket, szállodákat, és kibírhatatlannak, ha az iskolákat, óvodákat zárjuk be. Mi e szerint cselekedtünk az első hullámnál – szögezte le.

A kormányfő méltatta a jegybank szerepét a válságkezelésben, kiemelve, hogy a magyar válságkezelés a nyugatitól eltérően nem időszakos megszorítások és lazítások dinamikája szerint, hanem közösen kialakított korlátozásokon alapul, a magyar rendszer stabil, november elején bevezettük, a kérdés az, hogy mikor nyithatunk

– fogalmazott. Ezzel a járvánnyal szemben a vakcina segít a legtöbbet, ennek alkalmazása nyitja meg az új korszakot – fogalmazott, hozzátéve, nemzeti konzultáció lesz a nyitásról.

A vakcina származása mindegy, ahogy a macska színe is, csak fogja meg az egeret – mondta. A miniszterelnök felsorolta az otthonteremtési támogatásokat, évi 20 ezer lakás építéséről beszélt, említette a 25 év alattiak szja-mentességét, hozzátéve: a gyeddel indulóan a születéstől kezdve a 25 alattiak adómentességével bezárólag olyan 25 éve legyen a magyar fiataloknak, hogy 25 éves korban saját lábra tudjanak állni, a fiatal felnőttek a családos felnőttek csoportjához tudjanak csatlakozni. Kényszer nincs, teszi hozzá, a kormány mindenesetre teljesíti a saját lábra állásban való segítségnyújtás kötelességét.

Újabb nemzeti konzultációt jelentett be a kormányfő Forrás: MTI/Illyés Tibor

Itt vannak a következő lépések

Új hitelkonstrukciót is bejelentett a miniszterelnök:

10 évre 10 millió forint erejéig kamatmentes hitelt nyújtanak a legkisebb vállalkozásoknak (legalább 10 ezernek), 3 éves moratóriummal.

Az újraindítás kapcsán Orbán Viktor 1500, illetve 2000 milliárd forintos felsőoktatás-fejlesztési támogatásról is említést tett,

április 1-je után hatékonyabban használhatják fel az átalakuló intézményeknek köszönhetően, július 1-jétől pedig indul a 3. ütem, a nagy fejlesztések időszaka: zöld energia, körforgásos gazdaság és digitalizálás.

A miniszterelnök hozzátette: bár a hagyományos család védelme és a migráció kérdésében sok a vita Brüsszellel, de „mi vagyunk Brüsszel legszorosabb szövetségesei, mert minden erre irányuló intézkedést támogatni fogunk". A magyar vidék legnagyobb fejlesztési tervét is bejelentette a kormányfő, amely a következő 8-10 évet határozza majd meg. A kormányfő hozzátette: Versenyt futunk a külföldi beruházások hazánkba hozásáért, egy robusztus beruházásösztönző program mellett döntöttünk: itt a jobb- és baloldal elválik, hiszen utóbbiak az adó és az újraelosztás növeléséhez, valamint a segélyek eszközeihez nyúlnak. 2019-ben Koreából, 2020-ban Kínából érkezett a legtöbb beruházás; a kormányfő említette a Szijjártó Péter által bejelentett koreai gigaberuházást is.

Jobbak lehetünk, mint az európai átlag

Hozzátette: „a hagyományos autóipar helyett az autóipar új generációinak előállításában próbál hazánk vitézkedni", azaz a korábbi jelentős regionális pozíciók megőrzését az elektromos autók kapcsán is igyekszik megőrizni. A miniszterelnök kiemelte: a magyar export elérte tavaly is a 100 milliárd eurós szintet, a világ 34. legnagyobb exportőre, noha a 100 évvel ezelőtti események miatt nyersanyagunk sincs, ez egy fantasztikus teljesítmény a magyar gazdaság részéről.

A gazdaság visszaesés több országnál, mint például Németország, kisebb lesz

– tette hozzá a kormányfő, aki a magyarországi gazdaságban a magyar tulajdon arányának növeléséről is beszélt: stratégiai ágazat volt az energiaszektor, a bankszektor és a média ebből a szempontból, és a célt ezekben elérték, emellett a bolti vegyes kiskereskedelem is fontos lett volna, itt azonban nem sikerült áttörést elérni. Hozzátette: 50 százalék fölé kell növelni a magyar tulajdon részarányát olyan új, stratégiai ágazatokban, mint az infokommunikáció, az építőanyagipar és a vasúti kötöttpályás járműgyártás szektoraiban.

A magyar gazdaság sikere a kormányfő szerint három kategória sikerességén múlik:

  • a munkásaink
  • a vállalkozóink,
  • a gazdaságpolitikusaink minősége

Ehhez pontos, tanulékony és öntudatos dolgozók kellenek, „mert ha a dolgozó emberek testtartása egyenes, az ország testtartása is egyenes, a magyar munkások nem kócerájokban, hanem a világ legmodernebb gyáraiban dolgoznak, ezért a munkaerőért jönnek ide az adókedvezmények mellett a beruházók".

Ilyenek legyenek a vállalkozók

A vállalkozók legyenek kezdeményezők, ütésállók, és legyenek magyarok - azaz, amikor jól megy nekik, áldozzanak a hazára: kultúrára, sportra, egyházra – tette hozzá; a gazdaságpolitikusok pedig legyenek bátrak, kiszámíthatóak és csapatjátékosok: itt a kormányfő méltatta többek között a kamarai elnököt, a jegybankelnököt és a pénzügyminisztert.

Ha az együttállása megvalósul ennek a háromnak, fontos, hogy a miniszterelnök ne rontsa el, ami akkor történik, ha hallgat az okosakra; most azért vagyunk itt, hogy hallgassunk az okosakra

– fogalmazott a kormányfő.

Nagyon sok beruházás jött Magyarországra

„Nincs olyan ország, amelyet ne ért volna el a vírus, hazánk gazdaságának egyfajta satufék volt a járvány" – mondta Varga Mihály, aki szerint a magyar gazdaságnak is kétarcú éve volt 2020, ahol az elmúlt évek lendületét megakasztotta a járvány. A visszaesés már a 3. negyedévben is kisebb volt, mint az elsőben, 5-6 százalék közötti éves visszaesést prognosztizált a miniszter. A miniszter szerint a koronavírus nemcsak az elmúlt egy év, hanem a következő hónapok gazdasági lehetőségeit is alapvetően meghatározza, de az emberi életek védelme mindenekfelett áll, ennek költségvetési akadálya nem volt, és nem lesz, a költségvetés forrásigénye biztosított, az államadósság, bár nőtt és nőni fog, az uniós átlag alatt maradt.

Varga Mihály: Rengeteg beruházás érkezett Forrás: MTI/Kovács Attila

Míg a hiány az európai országok szintjén alakult, hazánk jól teljesít nemzetközi beruházások terén, hiszen a tavalyi év 1-3. negyedévében uniós összevetésben második helyen állt. Emellett a munkahelyek megőrzése terén is kedvezőek a számok, közel 4,5 millió ember áll foglalkozásban.

A kérdés immár az, mikor folytatódhat a járvány előtti növekedés: ez a vakcinációtól függ, a magyar kormány eddig 68 milliárd forinttal támogatta az egészségügyi fejlesztéseket a COVID-járvány kapcsán. Hozzátette: folytatni kell a gazdaság támogatását, a kutatás-fejlesztéstől az értékesítésig szélesíteni kell a magyar termékláncot, beszélt automatizációról is, mint a versenyképesség egyik kulcseleméről. A miniszter örömmel nyugtázta az országon belüli korábbi kelet-nyugati beruházási különbségek mérséklődését is.

Parragh László: Ezek a legfőbb veszélyek

„A gazdaságnak élni és működnie kell"; „a magyar gazdaság nincs bajban, bizonyos ágazatok vannak bajban, ezeken segíteni kell" – mondta Parragh László, aki szerint 2008 után a válságból lassabban jött ki, mint Németország, de utána rendkívüli GDP-növekedést mutatott fel, ami még a tavalyi évben is magasabb volt a németnél. A beruházási ráta a legmagasabb az EU-ban, 2016 óta kilőtt – látszik Szijjártó Péter munkájának az eredménye – tette hozzá, kiemelve:

2020-ban alig 21 ezer fővel dolgoznak kevesebben, mint egy évvel korábban, és az egymillió munkahelyre vonatkozó ígéret is teljesült.

A most egész világot érintő globális egészségügyi vészhelyzet első hulláma után nyáron a számok megint megindultak felfelé, majd a második kezelése is erősebb gazdasági fókuszt kapott. Parragh hozzátette: „bízunk abban, hogy tavasz végére, nyár elejére, még ebben az évben szép számokat tudunk produkálni".

Az elnök visszaemlékezett arra a tízéves együttműködésre, amit a Fidesszel kötött, emlékeztetve arra, hogy a kormányzati intézkedések és a kamarai javaslatok szoros szimbiózisban érvényesültek, és új megállapodást javasolt a következő évekre a digitalizáció, a zöld és fenntartható gazdaság megteremtésére, a hazai tulajdonarány növelésére, és olyan ágazatok megerősítésére, mint az élelmiszeripar, építőipar, járműipar, védelmi és űripar.

Veszélyként említette a nem teljesítő hitelek és a lánctartozások gyakoribbá válását, a munkanélküliség és a munkaerőhiány együttes jelenlétét, valamint az exportlehetőségek csökkenését.

A válságkezelési javaslatai között szerepeltek a legkisebb vállalkozásoknak nyújtandó gyorshitelek is. Amikor véget ér a COVID-helyzet, aki gyorsan reagál, az lesz a nyertes: gyors intézkedések és célzott források kellenek. Parragh emellett az eddigi gyakorlat folytatását kérte a miniszterelnöktől.