Orbán Viktor: Európa szuverén nemzetekből áll

Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió szuverén nemzetekből áll - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök egy interjúban, amely a Stern című német hírmagazin csütörtöki számában jelent meg.
Vágólapra másolva!

"Magyarországon úgy mondjuk, hogy csak akkor lehetsz jó európai, ha jó magyar vagy" - válaszolta a kormányfő arra a kérdésre, mit jelent számára jó európainak lenni. Kifejtette, hogy a magyar felfogás szerint

Európa szuverén nemzetekből áll össze, egyes tagországok viszont az európai intézmények megerősítésére törekednek, és egyre több hatáskört adnának át Brüsszelnek.

A magyarok ezt a centralizmust a történelmi tapasztalataikból adódóan aggodalommal szemlélik - mondta. A magyar történelem vezérfonala a birodalmak elleni küzdelem, és

- tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország miért nem lép ki az EU-ból a brit példát követve, elmondta, hogy jobb nekünk az unióban, a Brexit pedig nagy hiba volt, meg kellett volna akadályozni. Kifejtette, hogy elsősorban a kulturálisan különböző, szuverén nemzetek évszázados európai hagyományának megőrzését várja az EU-tól.

"Olyan kulturális kontextust akarunk, amelyben jól érezzük magunkat"

- mondta.

Magyarország a korszerű tudás és technológia megszerzésének lehetőségét is várja az EU-tól, valamint geopolitikai stabilitást és biztonságot. "Fontos nekünk, hogy egy szövetséghez tartozzunk, amely biztonságot nyújt" - mondta a miniszterelnök.

Kiemelte, hogy az EU-ról szóló Lisszaboni Szerződés második cikkelyében rögzített alapértékeket Magyarország természetesen teljes mértékben elfogadja. Ezeket az értékeket a magyar alaptörvény is tartalmazza - mutatott rá. Hozzátette: Magyarországon elképzelhetetlen, hogy fegyveres védelemre szorul egy zsidó intézmény.

Budapesten él Európa egyik legnagyobb zsidó közössége, és "társadalmi feladat gondoskodni arról, hogy a zsidó élet teljesen szabadon kibontakozhasson" - mondta Orbán Viktor.

Kiemelte: a Magyarországot ma kormányzó erők az antikommunista jogállami mozgalomból érkeztek.

- mondta Orbán Viktor.

Már a helyzetet is abszurdnak tartom, hogy kérdéseket szegeznek nekem a jogállamiságról, és méltatlannak, mindenekelőtt azért, mert a bizonyítatlan vádakat soha nem kapcsolták világos, objektív kritériumokhoz - mondta.

A sajtó helyzetéről a többi között elmondta: objektív elemzések azt mutatják, hogy a kormánnyal szemben nagyon kritikus médiumok piaci részesedése jóval 50 százalék felett van. Hozzátette, hogy a kormány nem szól bele médiaügyekbe.

Családpolitikai kérdésekkel kapcsolatban egyebek mellett kifejtette, hogy az alaptörvény szerint a család nő és férfi köteléke, és ez nem jelent intoleranciát. Azzal kapcsolatban, hogy egy mesekönyv körüli vitában kijelentette, hogy hagyják békén a gyerekeinket, elmondta, hogy a kötet szexuális propagandát tartalmazó meséket tartalmaz, amelyek célja a gyerekek személyiségének befolyásolása. "Magyarországon valóban van egy határ, és az emberek nagyon nagy része egyet is ért azzal, amit mondtam. Türelmesek vagyunk, de biztosítani kell, hogy a gyerekek nyugalomban fejlődhessenek" - emelte ki Orbán Viktor.

Az alkotással szembeni heves tiltakozás nagyon is indokolt, ugyanakkor nem helyes a fasizmus vagy a kommunizmus világába visszavezető jelképek használata

- mondta azzal kapcsolatban, hogy a Mi Hazánk Mozgalom nevű párt egyik vezetője nyilvánosan megsemmisítette a mű egy példányát.

Orbán Viktor Forrás: Facebook

Az iszlámhoz fűződő viszonyról elmondta:

a magyarok nem szeretnék, hogy muszlim vallású emberek nagy számban megjelenjenek országukban és kulturális változást okozzanak életükben.

A Magyarországon tartózkodó muszlimokat mi magunk engedtük be, és ők elfogadták, hogy egy keresztény-zsidó országban élnek, és betartják törvényeinket. Ez az alapállás nem csak a muszlimokra vonatkozik. Így például "kitűnő viszonyban vagyunk a kínaiakkal, de nem szeretnénk, hogy holnap bejöjjön ötmillió kínai" - fogalmazott a kormányfő.

A menedékkérők elhelyezése körüli EU-s jogi vitákkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy alapvetően ellenezzük az illegális bevándorlást, ugyanakkor a menedékkérők rendes ellátást kaptak, kifogás csak azzal szemben volt, hogy nem mozoghattak szabadon a befogadóközpontokon kívül. Ezért állították fel a Szerbia vagy Horvátország felé nyitott tranzitzónákat, de az unió sajnos ezt sem fogadta el. Így bezárták a tranzitzónákat, de az Európai Bizottság azt a megoldást sem fogadta el, hogy a biztonságos harmadik országokban működő magyar külképviseleteken kell benyújtani a menedékjogi kérelmeket. Ezért most egy újabb bírósági döntésre kell várni ebben a macska-egér játékban - fejtette ki Orbán Viktor.

Kiemelte, hogy

ellenez minden politikát, amely azt az érzést kelti a segítségre szorulókban, hogy a megoldás a bevándorlás Európába, hiszen így mindenki nekivágna az életveszélyes és megpróbáltatásokkal teli útnak.

Mint mondta, Magyarország betartja azt a nemzetközi szerződésekben lefektetett szabályt, amely előírja, hogy az otthonukból alapos okból menekülő embereket megilleti a befogadás joga egy biztonságos országban. Azonban nincs olyan nemzetközi jog, miszerint ki lehet választani ezt az országot.

A magyar hozzáállás szerint a segítséget kell eljuttatni a rászorulókhoz, és nem a problémákat behozni, ezért alapították meg a Hungary Helps segélyszervezetet, amely az ország nagyságához képest igen tekintélyes méretű - fejtette ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy

egyfajta Marshall-tervet kell elindítani az afrikai és közel-keleti országoknak, amelyekből a migránsok jönnek.

Kiemelte, hogy az EU felfogása a menekültek befogadásáról jóval túlterjeszkedik a menekültek helyzetéről szóló nemzetközi egyezményben lefektetett jogoknál. Sajnos, ez a felfogás lett a politikai mérce, és azonnal fekete báránnyá lesz, aki nem osztja ezt a politikát - mondta. A többi között hozzátette, hogy

a következő húsz évben a migráció lesz az európai civilizáció nagy kérdése,

és ebben a kérdésben a nemzeti parlamenteknek kell dönteni. Hangsúlyozta, hogy Magyarország kulturális és vallási értelemben nagyon sokszínű ország, amelyben konfliktusok nélkül, harmonikusan élnek együtt vallások és világnézetek.

- mondta Orbán Viktor.

Az interjú készítői által a németek ellen irányuló világháborús retorikaként jellemzett beszédmódjáról Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy szavai soha nem irányulnak a németek ellen, és mivel nem is a németek, hanem a magyarok választják meg hivatalába, nem a németeknek, hanem a magyaroknak címezi szavait.

Vezető német politikusok Magyarországról tett kijelentéseit idézve hozzátette, hogy általában véve javítani kellene a politikusok szóhasználatán, és verbális leszerelésre lenne szükség.

Kiemelte: a 2015-ös menekültválságban megmutatkozott, hogy a német politika egy posztkeresztény és posztnemzeti Európában hisz, amelyben a magyarok nem hisznek.

A németek azonban azt mondták, hogy úgy kell gondolkodni a migrációról, mint a németek többsége. A magyarok ezt nem akarják, ami visszatérő feszültséget okoz a kétoldalú kapcsolatokban. Ez a magyar olvasat az utóbbi öt évről - mondta Orbán Viktor.

Mások mellett szólt Angela Merkel német kancellárról is. Szavai szerint a politikus erős asszony, aki két keresztet cipel: a német és az európai politikát, mégis mindig egyenesen jár, amiért tisztelet illeti.