Két munkás súlyosan megsérült Balmazújvárosban

Vágólapra másolva!
Négy méter magasból zuhant a földre két férfi egy balmazújvárosi tanyán, aminek a tulajdonosa targoncával emelte őket a magasba. Mindkét bádogost súlyos sérülésekkel vitték kórházba, a munkaadójukkal szemben eljárás indult.  
Vágólapra másolva!

Egy 48 éves férfi két bádogost bízott meg a tanyáján található hangár vízelvezető csatornájának elkészítésével tavaly.

Január 27-én megjelentek a tanyán. Megbízójuk azt javasolta nekik, hogy a gördülékenyebb és gyorsabb munkavégzés érdekében egy targoncával felemeli őket a hangár tetejéig.

Fogott egy fém kosarat, amit rögzítés nélkül feltettek a targonca villájára, majd a két férfi beleállt, a megbízójuk pedig közel 4 méter magasra emelte őket a géppel.

Nem sokkal ezután a kosár a földre zuhant.

Mindketten súlyosan megsérültek, kórházba vitték őket.

Forrás: Police.hu

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a munkaadót, aki elismerte a felelősségét a balesetben.

A balmazújvárosi rendőrök gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást a helyi férfival szemben.

Most zárták le a nyomozást, az ügy iratait vádemelési javaslattal átküldték az ügyészségnek - írja a Police.hu.