A baloldal a válság alatt eladósította a magyar vállalkozásokat

baloldal nem segít a járvány elleni védekezésben, NÉMETH Szilárd; KUNHALMI Ágnes; GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2020. május 4. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnök-frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 4-én. Előtte Németh Szilárd fideszes képviselő, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, mögötte Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A mostani járvány igazán megmutatta, hogy mi a különbség a baloldal és a nemzeti oldal válságkezelési stratégiái között - mondta Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke szombaton, az MTI-hez eljuttatott videófelvételen.
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikus hangsúlyozta,

indul a gazdaság újraindításának akcióterve, aminek első lépése a kis- és középvállalkozásokat segítő újranyitási gyorskölcsön.

Ennek keretében 10 év futamidőre 10 millió forintot kamatmentes hitelt vehetnek igénybe a vállalkozások úgy, hogy az első három évben nem kell tőkét és kamatot sem fizetniük - tette hozzá.

Bánki Erik közölte,

a vállalkozások a hitelt bér- és járulékterhekre, működési és rezsiköltségekre, vagy készletgazdálkodásra is fordíthatják.

Ezzel a lehetőséggel nem lesz olyan kis- és középvállalkozás, amely ne tudná túlélni a válság hátralévő néhány hónapját - húzta alá, hozzátéve, a gazdaság újraindításának akcióterve azokat a fejlesztéseket is támogatja, amelyekkel a vállalkozások nemcsak eddigi piaci pozícióikat tudják megőrizni, de fejlesztéseikkel új területekre is betörhetnek.

A Fidesz képviselője kitért arra is, a mostani járvány igazán megmutatta, hogy mi a különbség a baloldal és a nemzeti oldal válságkezelési stratégiái között. Kiemelte,

a baloldal a válság alatt agyonadóztatta és eladósította a magyar vállalkozásokat, a mainál több százmilliárd forinttal nagyobb adóterhet rótt ki rájuk, megszüntették az olcsó, államilag támogatott lakáshitelezést, amivel több mint 1,2 millió magyar családot kergettek bele a devizaadósságba, amelynek a következményeit néhányan még a mai napig is nyögik.

A baloldal a mostani koronavírus-járvány alatt is ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát akarta a kormányra kényszeríteni, olyan javaslatokat és olyan ajánlásokat tett a parlamentben, amelyek mind a régi, baloldali válságkezelés részei lehettek volna - mondta.

Bánki Erik Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Elmondta, a baloldal semmi mást nem szeretne, mint hitelezni, olyan adósságcsapdába kergetni a hazai vállalkozásokat, ahogy azt 2009-ben és 2010-ben is tették.

- mondta a gazdasági bizottság elnöke.

Hangsúlyozta, a nemzeti kormány ezzel szemben az első pillanatoktól kezdve a magyar vállalkozások mellé állt.

- jelentette ki.

Bánki Erik szerint a számok tökéletesen megmutatják, hogy sikeresek voltak a kormány gazdaságvédelmi intézkedései. Példaként említette, hogy

a hitelmoratóriummal több mint 50 ezer kis- és középvállalkozást mentettek meg a csődtől, 2020 decemberében pedig ugyanannyi magyar embernek volt munkája, mint 2019 decemberében.

"Tehát ahogy ígértük: ahány munkahelyet elvett a válság, mi annyi munkahelyet védtünk meg, vagy teremtettünk" - mondta.

A kormánypárti politikus megjegyezte, a

"Ez az egyetlen út, csak úgy tudunk előrejutni, ha közös összefogással, közös tervezéssel és vállt vállnak vetve indulunk meg ezen az úton" - fogalmazott, majd aláhúzta, a kormány eddig is számított a gazdasági élet szereplőire és a későbbiekben is aktív együttműködésre törekszik.