A gyorskölcsön az újraindítási akcióterv legújabb lépése

VARGA Mihály
Budapest, 2020. június 30. Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) pályázat első támogatói szerződéseinek átadásán a Pénzügyminisztériumban 2020. június 30-án. Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások: a több mint kétszeres túljelentkezés miatt a kormány a duplájára, 100 milliárd forintra emelte az eredetileg országosan meghirdetett 50 milliárd forintos keretösszeget a vállalkozások technológiai megújítását segítő két program pályázatán. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
A gazdaság-újraindítási akcióterv legújabb lépése a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön, a kis- és középvállalkozások újraindulását 10 millió forintos, 10 éves futamidejű, kamatmentes hitellel segíti a kormány - ismertette a pénzügyminiszter a közösségimédia-oldalán szombaton.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály hozzátette: időt hagy a vállalkozásoknak a munkára az, hogy a hitel törlesztését csak három év múlva kell elkezdeni.

A kormány újabb részletekről is döntött, ezek közé sorolta a miniszter, hogy

a felvett összeget a vállalkozások bérekre, járulékokra, rezsire, működési költségre és készletfinanszírozásra is használhatják.

Varga Mihály közölte: a hitelprogram keretösszegét a kormány 100 milliárd forintban határozta meg, a gyorskölcsön lebonyolítója a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).

Ahhoz, hogy a gazdaság újrainduljon, nem elég a korlátozások feloldása, forrásokra is szükség van, a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön ebben nyújt fontos segítséget a legkisebb vállalkozásoknak. A cél az, hogy a gazdaság újraindításához és a munkahelyek teremtéséhez a magyar kkv-k is minél nagyobb arányban járuljanak hozzá - mondta.

A kis- és középvállalkozások újraindulását 10 millió forintos, 10 éves futamidejű, kamatmentes hitellel segíti a kormány Forrás: MTI/Soós Lajos