Még egy hétig lehet jelentkezni a felsőoktatási képzésekre

diák Nem sikerült az egyetemi, főiskolai felvételi? – Ne add fel!
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Még egy hétig lehet jelentkezi a felsőoktatási képzésekre. A felvételi eljárás és a pontszámítás a tavalyi szabályokhoz képest alapvetően nem változott, alapképzésen és az osztatlan képzési szakokon legalább egy emelt szintű érettségi vizsga megléte az előírás. Idén ráadásul példátlan egyetemfejlesztési program indul az országban.
Vágólapra másolva!

Jövő hétfő éjfélig jelentkezhetnek a felsőoktatásba azok,

akik a szeptemberben induló alap-, mester- és osztatlan képzések, felsőoktatási szakképzések valamelyikén szeretnék folytatni tanulmányaikat. A jelentkezéseket kizárólag a felvi.hu oldalon elérhető E-felvételi felületen keresztül lehet benyújtani, és február 20-áig kell hitelesíteni - emlékeztetett Bódis József. az Innovációs és Technológiai Minisztériuma felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára hétfőn..

Ingyenesen három, összesen pedig hat képzésre lehet jelentkezni, de mindegyik kiválasztott képzés állami ösztöndíjas és önköltséges formája is megjelölhető. Egy jelentkező csak egy helyre vehető fel, mégpedig az általa sorrendbe állítottak közül az első olyanra, amelynél a pontszáma legalább eléri a felvételi ponthatárt.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Alapképzésen és az osztatlan képzési szakokon legalább egy emelt szintű érettségi vizsga az elvárás. Kivételt azok a képzések jelentenek, amelyeknél a felvételi pontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga eredményéből számítják, miként a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek sem szükséges újból érettségit tenniük.

Az államtitkár kiemelte:

a gazdaság újraindítását szolgáló akcióterv legnagyobb nyertese a felsőoktatás; példátlan egyetemfejlesztési program indul Magyarországon.

2021 és 2026 között az előző ciklushoz képest négyszer több forrás, 1509 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre a felsőoktatás korszerűsítésére. Az egyetemek a nemzetközi összevetésben is versenyképes, naprakész tudás megosztásával kiszámítható életpályához, biztos foglalkoztatáshoz és jövedelemhez segítik hallgatóikat - hangsúlyozta Bódis József.

Kitért arra is, hogy a jelentkezési határidő előtt érdemes újra átolvasni a felvételi tájékoztatót, fokozott figyelmet fordítva a módosított információkra. A felvételi eljárás és pontszámítás szabályai és az érvényes jelentkezéshez szükséges egyéb tudnivalók a felvi.hu oldalon olvashatók.

Hasznos információkat és tippeket az UniLife.hu oldalon is lehet olvasni a felvételiről és az egyetemi életről.