A trumpizmus elemei nélkül ma nem lehet választást nyerni az USA-ban

Vágólapra másolva!
Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az amerikai kormányzati lépésekről, valamint az ellenzéki összefogásról.
Vágólapra másolva!

Az elemző az ellenzékről is beszélt annak az ügynek a kapcsán, amely szerint az MSZP volt az a párt, amelyik a CSOK ellen többször is szót emelt, ám a pártelnök Tóth Bertalan mégis kiigényelte ezt a támogatást. Ennek kapcsán idézte még Gyurcsány Ferencet is, aki korábban azt nyilatkozta, a családi adókedvezményen alapuló politika a legnagyobb átverés. Mindez azt jelenti, hogy az ellenzék a jelenlegi kormány családpolitikáját támadja, ám ennek fényében érdekes, hogy a szocialisták elnöke mégis élt ezzel a lehetőséggel.

Mindezek mellett az is tény, hogy mindeközben az új amerikai elnök olyan adópolitika bevezetésén gondolkodik, amelyik hasonlít a magyarországihoz, ami azért is érdekes, mert a Demokrata Párt igen kritikusan áll a magyar kormányhoz. Ezzel kapcsolatban Erdélyi Rezső Krisztián megjegyezte, az előző elnök nevéhez köthető, sokat kifogásolt trumpizmus elemei nélkül ma nem lehet választást nyerni az USA-ban. Érdekes az is, hogy Joe Biden első intézkedéseinek egyike az volt, hogy bejelentette, lecserélik az állami autóparkot, természetesen amerikai kocsikra, ám ennek előtte az egyik legbefolyásosabb demokrata politikus jelentős részvényfelvásárlásba kezdett a tőzsdén.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.