Nem állt meg a nagymama a pirosnál, meghalt a két unokája

kecskemét, vonatbaleset
Kecskemét, 2020. február 16. Vonattal ütközött személygépkocsi kettészakadt maradványai egy kecskeméti vasúti átkelőhelynél 2020. február 16-án. Az autó két utasa a helyszínen életét vesztette. MTI/Donka Ferenc
Vágólapra másolva!
Mint ahogy azt az Origo is megírta, tavaly február 16-án a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre egy nő Kecskeméten. Az érkező vonat az autóba csapódott, az ütközést követően az autó két utasa, egy nyolc- és egy tizenegy éves kislány meghalt. Az ügyészség most vádat emelt a nő ellen.
Vágólapra másolva!

A kecskeméti nő 2020 februárjában az unokáit vitte az autójával, amikor a tilos jelzés ellenére ráhajtott egy vasúti átjáróra és összeütközött az érkező vonattal.

A balesetben a két kislány a helyszínen meghalt.

A vádirat szerint a látási viszonyok jók voltak, a nő 20-25 km/h sebességgel hajtott. A fénysorompó legalább 40 másodperce villogó piros jelzést adott, a vádlott mégis ráhajtott az átjáróra, ami miatt az érkező vonat a gyorsfékezés ellenére 120 km/h sebességgel az autó jobb oldali középső-hátsó részének ütközött.

Az ütközés ereje miatt az autó kettétört,

és a kocsiban hátul utazó két gyerek kiesett az autóból, és olyan súlyosan megsérültek, hogy a helyszínen meghaltak. A nagymama a baleset miatt 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat. A nő szabadlábon védekezik, ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

A vonattal ütközött autó kettészakadt maradványai egy kecskeméti vasúti átkelőhelynél 2020. február 16-án Forrás: MTI/Donka Ferenc