Autókból lopott egy fülöpjakabi férfi

Vágólapra másolva!
Egy fülöpjakabi férfi összesen 24 autót fosztott ki a környékbeli tanyavilágban. Az egyik esetben 650 ezer forintot lopott el egy kocsiból.
Vágólapra másolva!

A fülöpjakabi férfi

kitervelte, hogy a bekerített tanyák udvarán, vagy a házak előtt, az út mellett parkoló nyitva hagyott autók lesznek a célpontjai.

Az éjszakai vagy a hajnali órákban a kerítésen átmászva jutott be a tanyákra, és az ott hagyott nyitott autókból pénztárcákat, készpénzt, igazolványokat és cigit lopott.

A legkisebb zsákmánya 1000 forint volt, de előfordult, hogy 100 ezer forintnál is több forintot és eurot, egy alkalommal pedig 650 ezer forintot tartalmazó pénztárcát szerzett meg.

Az egyik tanyára pár nap múlva ismét visszament, de akkor nem tudott magával vinni semmit.

Egyik esetben az autó utasteréből egy ételes dobozzal teli hátizsákot vitt magával, de mivel nem talált benne pénzt, néhány száz méterre a tanyától megszabadult tőle. Csakúgy, mint több esetben a lopott igazolványoktól, amiket menekülés közben a közelben eldobott.

A férfi összesen 1,2 millió forintot lopott el 24 autóból.