Egy idős házaspár meghalt az aszódi javítóintézetből megszökött bedrogozott 17 éves fiú miatt

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek egy 17 éves fiú ellen, aki augusztusban megszökött egy javítóintézetből, aztán három hónappal később bedrogozva okozott balesetet. A balesetben egy idős házaspár meghalt. 
Vágólapra másolva!

A 17 éves fiú augusztus 27-én szökött meg az aszódi javítóintézetből. Három hónappal később Karancslapujtőn

ellopott egy rossz műszaki állapotú autót, amelynek még a kerekei sem voltak felfújva,

és azzal Salgótarjánba indult.

Mielőtt autóba ült, pszichoaktív drogokat, és nyugtatókat vett be, amitől teljesen elbódult.

Előbb egy parkoló autónak ütközött neki, majd nem sokkal később a 21-es főúton, Salgótarjánnál egy kanyarba legalább 110-zel hajtott be,

áttért a szemközti sávba, ahol forintálisan karambolozott egy szabályosan érkező autóval.

Utóbbiban egy idős házaspár ült. Mindketten azonnal meghaltak.

A fiú ellen eljárás indult, mint kiderült még jogosítványa sem volt.