Nem sikerült M. Richárd trükkje, nem úszhatja meg a büntetést

M. Richárd, M. Richárd tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, M. Richárd tárgyalás, 2019.09.19.
Vágólapra másolva!
M. Richárd, a Dózsa György úti ámokfutó hiába próbált gyámság alá kerülni – írja az Infostart.hu. Ha a férfi terve bejött volna, akkor nem lett volna büntethető. Ezzel szemben M. Richárd ellen több büntetőügyben is eljárás folyik. Az InfoRádió információi szerint a gondnokság alá helyezés kérelmének már azelőtt vége lett, hogy a gyámhivatal érdemben elkezdte volna vizsgálni az ügyet.
Vágólapra másolva!

Információink szerint egy M. Richárdhoz nagyon közel álló nő kezdeményezte a VIII. Kerületi Kormányhivatal Gyámügyi Osztályán a férfi gondnokság alá helyezését.

A gázolás helyszíne Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A csatorna ezután kérdezett meg egy szakértőt, aki elmondta, hogy a gyámság büntethetetlenséget jelentett volna a férfinak.

- mondta Surdy Miklós nyugalmazott büntetőbíró, ügyvéd.

Ha a hozzátartozók vagy az arra jogosult személyek vagy bárki más jelzi, hogy az illetőről alaposan feltehető, hogy gondnokság alá helyezése szükséges, akkor természetesen megkeresheti a gyámhivatalt,

- mondta Surdy.

M. Richárdot tavaly szeptemberben a bíróság első fokon bűnösnek mondta ki a 2017-ben a Dózsa György úton történt, két ember halálát követelő gázolás miatt.

Ebben az eljárásban bírálták el azt is, hogy korábban megvert egy kerékpárost.

A halálos közúti baleset gondatlan okozásáért, illetve garázdaságért és testi sértésért halmazati büntetésként 4 év fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték, és véglegesen eltiltották a járművezetéstől.

M. Richárd Fotó: Polyák Attila - Origo

Emellett van egy hivatali vesztegetéses ügye is, amelyben azzal gyanúsítják, hogy 900 ezer forintot fizetett azért, hogy visszakapja a jogosítványát, illetve hogy a Dózsa György úti baleset ügyét megússza. Legutóbb szilveszterkor egy budapesti étteremben a korlátozások ellenére bulit szervezett, ahol kábítószerezett is, emiatt jelenleg is nyomoznak ellene.

Az InfoRádió megkereste az érintett gyámügyi osztályt. Azt válaszolták, hogy a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény rendelkezései szerint a gyámügyi eljárások, köztük a gondnoksági ügyek nem nyilvánosak.

Az InfoRádió azonban megbízható forrásból megtudta, hogy

elutasították M. Richárd gondnokság alá helyezését kérelmező eljárást,

így annak - információink szerint - már azelőtt vége lett, hogy a gyámhivatal érdemben elkezdte volna vizsgálni az ügyet.