A műkincshamisítók állították, hogy három darab, több száz éves vallási tárgyú könyv van náluk. Egymilliárd forintért árulták az ókorinak mondott ereklyéket, pedig hamisítvány volt mindegyik. Kiderült azonban, hogy egyes oldalak a VII. és a XII.-XVI. századból valók, amelyek értéke viszont kulturális örökség szempontjából felbecsülhetetlen.

A magyar rendőrök és a szlovén rendőrség közös akcióban fogta el azt a pécsi férfit és külföldi társait, akik felbecsülhetetlen műkincseket akartak eladni gyűjtőknek. Három vallási tárgyú kötetre kerestek vevőt, amelyekről azt állították, hogy a Közel-Keletről származó, bőrre készített egyházi motívumokat tartalmazó ókori iratok. De nem azok voltak.

A csalók Ljubljanában találkoztak egy külföldi vevővel, akitől egymilliárd forintot akartak kicsikarni a hamisítványokért. Mielőtt azonban megtörtént volna az adásvétel, a rendőrök rajtuk ütöttek.

A nyomozók orgazdaság miatt hallgattak ki 2 magyar, 1 szlovén és 2 horvát állampolgárt, majd a házkutatás után még egy magyar tettestársat előállítottak és kihallgattak.

Bár a könyvek nem ókoriak, egyes oldalai eredeti VII. és XII.-XVI. századi könyvekből kerültek ki, vagyis értékük így is felbecsülhetetlenForrás: Police.hu

A könyveket igazságügyi szakértő vizsgálta át, és megállapította, hogy a könyvek egyházi iratok látszatát keltő hamisítványok, ám részben eredeti alapanyagok, esetleg eredeti könyvekből származó eredeti oldalak felhasználásával készültek. A vizsgálat során kiderült ugyanis, hogy egyes lapok bizonyosan a Kr.u. VII. századból, más részletek a XII.-XVI. századból származnak.

Az igazságügyi szakértő véleménye alapján a könyvek egyedülállónak számítanak, értékük anyagi szempontból jelentős, kulturális örökség szempontjából pedig felbecsülhetetlen.