Dobrev Klára a nép közé ereszkedett. Leugrott vásárolni a rózsadombi neobarokk villából, és szembetalálta magát a rögvalósággal - írja Rákay Philip. Szerinte Gyurcsányné Facebook-bejegyzésének felütése a szovjet realizmus legnagyobbjait idézi: „Nemrég találkoztam egy idős asszonnyal. Gyümölcsöt válogatott, és látszott, azon vívódik, mit tegyen a kosárba. (...) hogy tud-e banánt és mandarint venni, vagy csak az egyiket".

Rákay Philip a bejegyzéssel kapcsolatban leírta véleményét.

Dobrev Klárából mélyről tört fel a szociális érzékenység - mint egy régen szunnyadó tűzhányó, - aminek hatására persze rögtön a kormányt kezdte szidalmazni, az elmúlt tíz évet okolva mindenért...

Klárika, számoljunk egy kicsit! Tételezzük fel, hogy az említett kisnyugdíjas 74 éves, ami azt jelenti, hogy 1947-ben született. Éppen abban az évben, amikor Rákosiék - a kékcédulás választás után - turbófokozatba kapcsolták a totalitárius komcsi diktatúrát.

A hölgy gyerekként élte át '56-ot, majd az azt követő kegyetlenül véres megtorlást, amelyet az Apró-, Kádár- és Biszku-féle, műveletlen, aljas, gyilkos gazemberek irányítottak. Jutalmul mindhárman a Rózsadomb neves lakói lehettek, másoktól, erőszakkal elrabolt villákban tengetve piszkos életüket.

Eddig tud követni, Klára?

Aztán jött a konszolidáltnak hazudott 60-as, majd a „gulyáskommunista, legvidámabb barakként" számon tartott '70-es évek kádári posványának ideje, amikor hősünk - az Orbán-kormány által állítólag kifosztott kisnyugdíjas - tisztes éhbérért robotolhatott valamelyik állami vállalatnál, s jó esetben - valamikor karácsony táján - jutott neki a pult alól egy kis banán, de csak mert jóban volt a sarki Közért csemegepultjában dolgozó Marikával.

A rózsadombi villákban senyvedő elvtársi családok persze mit sem érzékeltek mindebből, nekik nem csupán a bejárónő, a sofőr, a K-vonal meg a Kútvölgyi kórház VIP-ellátása, de déligyümölcs is bőven jutott. Néha bele is rohadt a Szaratov-hűtőbe. Ugye, Klára?
1985-ben hősünk 38 esztendős, a legaktívabb fiatal éveiben járt, már kisgyerekei is voltak, s örült, hogy hétvégente a Trabanttal kiautózhattak a 80 négyszögöles nadrágszíjtelekre, ahová a férje - aki igazán ügyes ezermester volt - némi hullámpalából és egy kiselejtezett portásfülkéből komfortos kulipintyót eszkábált.

Ez idő alatt Apró Piroska és barátai éppen azon morfondíroztak, hogyan lehetne a politikai hatalmukat mielőbb gazdaságira konvertálni, s nagy ügyesen neki is álltak a spontánnak hazudott privatizációnak: az állami, valamint a KISZ- és az MSZMP-vagyonelemek szisztematikus ellopásának. Így volt, Klára?
Mire a rendszerváltoztatáshoz érkeztünk, addigra a rózsadombi elvtársi klánok, köszönték szépen, de remekül megvoltak. S amit nem sikerült 1990 előtt hazavinni, vagy a külföldi hálózatnak kiárusítani, azt fillérekért privatizálták 1994 és '98 között, az MSZP-SZDSZ kártékony regnálása idején.
Hősünk 2010-ben, az Orbán-kormány idején lett kisnyugdíjas, de ekkorra már az előző kormányzat eltörölte a 13. havi nyugdíjat, a 2009-es Gyurcsány-csomagnak köszönhetően... Ferenc, majd Bajnai regnálása után az ország az államcsőd szélén állt, a munkanélküliségi ráta az egekben volt, s a mínuszból kellett újraépíteni mindent.

Vagy tán rosszul emlékszünk, Klára?

A kérdés persze költői: Tíz év kormányzás megoldhat-e mindent? Gyógyírt jelenthet-e az Apró-Dobrev-Gyurcsány-klánnak is köszönhető, sok évtizedes baloldali országpusztításra, az összes létező társadalmi problémára... Ne kacagjon ilyen pikírten, Klára!

S egy utolsó felvetés még: Nem kellene önnek és egész elvtársi pereputtyának - egyebek mellett nyugdíjügyben is - mélyen, szemlesütve hallgatnia, Klára? Csak kérdezem...