Többször megerőszakolt egy kislányt egy férfi Fejér megyében

Vágólapra másolva!
Egy Fejér megyei férfi többször is megerőszakolt egy kislányt. A lány a férfi sógornőjének 15 éves gyereke. A zaklatás 2020 nyarától egészen decemberig tartott.
Vágólapra másolva!

A férfi ugyan büntetlen előéletű, de mivel

akár 10 évet is kaphat, az ügyészség úgy ítélte meg, hogy az eljárás csak akkor biztosított, ha letartóztatják.

Ráadásul, ahogy fogalmaznak, tartani lehet attól is, ha szabadon marad, az eljárás résztvevőit befolyásolja.

A bíróság egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és elrendelte a letartóztatást.