A kormányhivatal szerint sem szerzett földet Rogán Antal felesége

Vágólapra másolva!
Megírtuk, hogy Rogán Antal felesége nem szerzett földtulajdont és nem kapott hitelt erre a célra. A baloldali lapok által idézett szerződés bejegyzését a kormányhivatal megtagadta, így az sohasem lépett hatályba. A Magyar Nemzet értesülését most a Borsod-Abaúj Zemplén megyei kormányhivatal is megerősítette.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet megkeresésére a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal az alábbi választ küldte: „A szerződés bejegyzését megtagadták, így az nem lépett hatályba."

A Budapest Bank tegnap már közleményben cáfolta az álhíreket: kijelentették, hogy

nem nyújtottak kölcsönt, és hitelt sem folyósítottak sem Rogán Antal feleségének, sem a családjának.

– Az egész földvásárlási ügyet hazugságokon alapuló gyűlöletkampányra használta fel a baloldali sajtó. A cikkek megjelenése előtt engem egyik orgánum sem keresett meg, nem voltak kíváncsiak arra, hogy az általuk szerzett információk valóban igazak-e. A feleségem állami banktól hitelt nem kapott, és semmilyen föld nem került a tulajdonába. Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni – mondta a Magyar Nemzetnek nyilatkozva pénteken Rogán Antal, aki házastársa védelmében szólalt meg.