Puskával fenyegette meg az erdészt egy orvvadász Jánoshalmán

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek az ellen az orvvadász ellen, aki a puskájával fenyegette meg az erdészt Jánoshalmán - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
Vágólapra másolva!

Azt írták, hogy az ügy még 2020 szeptemberében történt: az erdész Jánoshalma külterületén cserkelni indult egy vendégvadásszal. Az erdőben sétáltak, amikor váratlanul szembe találkoztak egy fegyveres ismeretlennel, akiről az erdész - hivatásos vadászként - rögtön tudta, hogy orvvadász lehet.

Az idegen a nála lévő, hangtompítóval felszerelt puskát csőre töltötte,

és a vadászokra fogta. Mindkettőjüket megfenyegette, majd felszólította őket arra, hogy menjenek a dolgukra,

végül hátrálni kezdett, majd elszaladt. Később kiderült, hogy a fegyvert menekülés közben eldobta az erdőben.

A bejelentés nyomán a rendőrök az orvvadász keresésébe kezdtek, majd néhány napon belül beazonosították, lakásán elfogták, és gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették.

A jánoshalmi gyanúsítottól először az erdőben viselt ruházatát foglalták le, később pedig előkerült az erdőben eldobott puska is, amelyről a szakértő megállapította, hogy lőfegyvernek minősül, és emberi élet kioltására alkalmas.

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsítottat a kiskunhalasi nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítják - áll a rendőrség közleményben.