Meggyilkolta az élettársát egy férfi Mélykúton – videó

Vágólapra másolva!
Egy férfi halálra késelte az élettársát egy mélykúti házban, amit később magukra gyújtott. A gyilkos magával is végezni akart, de nem járt sikerrel, most vádat emelt ellene az ügyészség.
Vágólapra másolva!

Egy férfi két éve kezdett élettársi kapcsolatot egy nővel. Viszonyuk gyorsan megromlott a férfi féltékenysége miatt, rendszeresen vitatkoztak egymással.

2019 decemberében a nő két gyerekével együtt átment a húga mélykúti otthonába, hogy ott töltsék az éjszakát, mert az élettársa gyilkossággal fenyegette.

Később a férfi is odament, és megint veszekedni kezdtek egymással. A nő és a húga azt mondták a férfinak, hogy ha nem megy el, rendőrt hívnak. A vita hevében a férfi megfogott egy kést, majd az élettársa húgát kiküldte a házból.

Forrás: Police.hu

Ezek után a pár tovább vitatkozott, a férfi pedig egyre inkább indulatos lett.

A nő azt mondta neki, hogy rendőrt fog hívni, mire a férfi megszúrta a késsel a dereka alatt.

Összeverekedtek. A nő megpróbálta elvenni tőle a kést, a férfi pedig egyszer hasba szúrta magát.

Ettől még idegesebb lett, és többször megszúrta és megvágta a nő nyakát, mellkasát. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

A gyilkos elvágta a gázpalack tömlőjét és tüzet gyújtott, majd magát is többször megsebezte a késsel, hogy öngyilkos legyen.

A tűzoltók hozták ki a támadót és a már halott nőt az égő házból. A nő húga és a gyerekek még a ház felgyújtása előtt kimenekültek. A ház lakhatatlanná vált. A letartóztatás alatt álló férfi ellen az ügyészség

emberölés és rongálás miatt emelt vádat.

Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.