Megszólalt a VV Fanni megölésével vádolt férfi

B.L. emberölés bűntette, VV Fanni, Novozánszki Fanni, 2020.01.07.
Vágólapra másolva!
Exkluzív nyilatkozatot adott a Borsnak a hétfői tárgyalás után a VV Fanni elrablásával vádolt B. László.
Vágólapra másolva!

Most először nyilatkozott B. László, aki az egyetlen vádlottja VV Fanni emberölési ügyének.

B. László Fotó: Polyák Attila - Origo

Az egykori kajakost arról a hétfői tárgyaláson is szakértők által vizsgált videófelvételről kérdezték, ahol a karjában vitte a mozdulatlan valóságshow-szereplőt.

egy-egy nyöszörgős hangot adott, amit el is mondtam a vallomásomban. Alélt nyöszörgős hangja volt, tehát élt, amikor lementünk a garázsba"

– mondta a férfi.

Azt állította, hogy nem bántotta a lányt, bízik az igazságszolgáltatásban.