Vágólapra másolva!
Kiadott egy közleményt a Színház- és Filmművészeti Egyetem régi vezetése körüli baloldali politikai csoport arról, hogy lemondanak arról az épületről, amelyet a Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat nekik adott. A régi színművészetisek és az önkormányzat is azt írja sértődötten, hogy "politikai fronttá vált" az ingatlan - ami igaz, csak éppen ők tették azzá, miután politikai aktivisták kedvéért elvették a zeneiskolától. Ami azonban a közleményben igazán érdekes: kiderül belőle, hogy a régi színművészetisek valójában nem mennek sehova, maradnak az épületben. Vagyis a közlemény egy kommunikációs trükk.
Vágólapra másolva!

Közösségi és oktatási tér kialakítására keres helyszínt a Freeszfe Egyesület, miután a politikai fronttá vált hetedik kerületi épület bérleti jogáról a szemeszter végével lemond - írja közleményében az egyesület a Pesti Srácok cikke szerint.

Később azonban már így fogalmaznak: "Az oktatás folyamatosságát biztosítani hivatott, valamint a vizsgaelőadások és vizsgafilmek elkészítéséről nagylelkű támogatókkal és különböző játszóhelyekkel megegyezett Várkonyi Alapítvány

a szemeszter végét tűzte ki

az eredetileg határozatlan idejű szerződés felbontására. Az egyesület ez idő alatt a nyilvános pályázatában is körvonalazott tervek és víziók megvalósítására alkalmas, új helyszínt keres".

Vagyis az egyetem régi vezetése köré szerveződött baloldali aktivistacsoport egyrészt marad az épületben a "szemeszter végéig", másrészt azt is csak célul tűzte ki, hogy a szemeszter végén távozik. Ami, ugye, vagy sikerül, vagy nem.

Ahogy azt megírtuk, egy titkolt pályázaton játszotta a Várkonyi Zoltán Alapítványnak nevezett baloldali politikai mozgalom kezére az eredetileg a zeneiskola számára felújított épületet a Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat. Az összecsapott, mindössze tízoldalas pályázatban például olyan elképesztő pontok vannak, mint hogy a diákoknak és a tanároknak komoly tapasztalatuk van a büfé üzemeltetésében, a takarításban és az őrző-védő szolgáltatásokban is, ezért kezdetben ők csinálnák ezt.