Soha nem fog megbocsátani az anyósának, aki a vonat elé hajtott a két kislányával a hátsó ülésen

kecskemét, vonatbaleset
Kecskemét, 2020. február 16. Vonattal ütközött személygépkocsi kettészakadt maradványai egy kecskeméti vasúti átkelőhelynél 2020. február 16-án. Az autó két utasa a helyszínen életét vesztette. MTI/Donka Ferenc
Vágólapra másolva!
Egy éve képtelen feldolgozni két kislánya elvesztését az a nő, akinek gyerekei egy vasúti átjáróban haltak meg tavaly Kecskeméten. Anyósa a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre az érkező vonat elé, a balesetben a két gyerek azonnal meghalt. A nő élete végéig haragudni fog az anyósára.
Vágólapra másolva!

Egy éve képtelen elengedni két gyereke emlékét az anya, akinek lányai tavaly februárban haltak meg, miután a nagymamájuk a piros jelzés ellenére a vasúti sínekre hajtott az autójával Kecskeméten - írja a Blikk. A lapnak a nő azt mondta, hogy amíg él, haragudni fog az anyósára.

– A kisebbik lányom, Nikike március 8-án ünnepelné a kilencedik születésnapját.

– mondta Rózsika a Blikknek. A nő tudja, hogy szakemberhez kell fordulnia, mert egy idegennek olyasmit is elmondana, amit a családtagoknak nem.

Kettészakadt az autó a becsapódástól

A cikk szerint szenved a nagymama is a tragédia miatt. A Blikknek az egyik ismerőse azt mondta, hogy a nőnek azóta csak a kisunokái járnak az eszében, és

ma sem tud magyarázatot adni arra, miért hajtott a tilos jelzés ellenére a sínekre.

– Bármilyen büntetést is szab ki rá a bíróság, az nem lehet olyan súlyos, mint amit ő magára mér a napi gyötrődéssel – mondta a lapnak az ismerős.

Az autó kettészakadt a becsapódástól Forrás: MTI/Donka Ferenc

A 62 éves asszony tavaly február 16-án a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre a vonat elé. Az autóban utazott vele két lányunokája: a 8 éves Niki és a 11 éves Szandi. A becsapódás pillanatában a kocsi kettészakadt, a hátul ülő gyerekek pedig kizuhantak az autóból és rögtön meghaltak.

Az anya a Blikknek most azt mondta, hogy a két kislány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a rendőrök nem engedték neki megnézni egyiküket sem.