Luxusautókkal üzletelő ügyvédet kapott el a NAV - videó

NAV, luxusautó, ügyvéd
Vágólapra másolva!
A NAV munkatársai őrizetbe vettek egy ügyvédet, aki Németországból behozott luxusautókkal üzletelt, azonban áfát nem fizetett utánuk.
Vágólapra másolva!

A NAV közösségi oldalán azt írja, hogy az ügyvéd kínálatában Porschék, BMW-k, Mercedesek és Ferrarik is megfordultak.

A NAV majd negyven autó adásvételét vizsgálja.

A férfi tavaly tavasszal egy dél-alföldi vágóhídnak kiállított fiktív számlák, törvénytelen kölcsönök és egy tanú befolyásolása miatt került őrizetbe. A nyomozók akkor a Terrorelhárítási Központ és a MERKUR bevetési egység támogatásával hat további személy őrizetbe vétele mellett

több mint hetven ingatlant, luxusautókat, befektetéseket és készpénzt zároltak, de az ügyvéddel szemben további bűncselekmények gyanúja is felmerült.

A nyomozás adatai szerint a férfi több szektorban is tevékenykedett,

a luxusjárgányok mellett tanácsokkal segítette egy Szlovákiából és Ukrajnából fűrészárut beszerző láncolat áfacsaló ügyleteit is.

Ahogy az üzletbe belépett, az áfaeltitkolás módszerein elkezdtek finomítani, strómanok nevén lévő cégeket vontak be a láncolatba

- írja az oldal.

Az ügyvéd az ötleteiért a bevételből is részesedett.

A nyomozók az autóértékesítések mellett mintegy félszáz Tüzép beszerzéseit is vizsgálják országszerte.

Az ügyvéd és a fűrészáru-kereskedő őrizetbe vételével végződő akcióban a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói, informatikusai és járőrei a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség ügyészeivel közösen több mint nyolcvan helyszínen végeztek kutatásokat.

Az akcióban zárolt ingatlanok és járművek értékével a költségvetésnek okozott mintegy 310 millió forintos kár teljes egészében megtérülhet.


A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte az ügyvéd és a fűrészáru-kereskedő letartóztatását.