Baltával akarta halálra verni a kutyáját egy hartai férfi

Vágólapra másolva!
Egy hartai férfi kutyája átszökött a szomszédba, ahol megfojtott három tyúkot. A férfi ezért egy baltával végezni akart a kutyával, majd miután ez nem sikerült neki, a motorjához kötötte az állatot és húzta maga után. Végül egy tó szélénél hagyta.
Vágólapra másolva!

A férfi a staffordshire bull terrier szuka kutyáját a háza udvarán, láncra kötve tartotta.

Az kutya tavaly áprilisban kiszabadult és átszökött a szomszédhoz, ahol megfojtott három tyúkot.

A férfi nem volt otthon, a szomszéd hívta fel telefonon. A kutya gazdája a láncánál fogva hazavezette a kutyáját, majd otthon elővett egy baltát, megfogta a kutya nyakán lévő láncot, és

a balta élével többször fejen vágta a kutyát. Meg akarta ölni.

Az állat próbált szabadulni, de nem tudott mozdulni. A férfi rálépett a lábaira, hogy ne tudjon menekülni, és tovább ütötte. Később kihúzta a kutyát a nyakán lévő lánccal az utcára és hozzákötötte a robogójához. A háztól nagyjából 1 kilométerre lévő Kékesi-tó melletti nádashoz húzta.

Útközben a kutya próbált felállni, dobálta magát, de a motorral nem tudott lépést tartani.

A férfi végül a tó déli oldala mellett megállt, ahol a kutyát a nádas széléig húzta, levette róla láncot és otthagyta.

A rendőrség hívta az állatvédőket, akik állatkórházba vitték a kutyát, ahol sikerült meggyógyítani.

Az állatot örökbe fogadták.

Az ügyészség keresetet nyújtott be a bíróságra, hogy az állatkínzással vádolt férfit öt évre tiltsa el a kedvtelésből tartott állatok tartásától, valamint kötelezze a perköltség kifizetésére.