Ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést az északi megyékben

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Ma
Délelőtt erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és ÉNy felől többfelé várható csapadék: nagyrészt eső, de ÉK-en ónos eső, havazás. Délután ÉNy felől csökken a felhőzet, de a kb. Miskolc-Debrecen vonaltól ÉK-re akár estig havazhat. 0 és +10 fok között alakul a hőmérséklet - ÉK felé haladva lesz hidegebb. Az ÉNy-i szél megerősödik.

Csütörtök
Az ország nagy részén sok napsütésre van kilátás, de ÉK-en, illetve a DNy-i határszélen egész nap rétegfelhős lehet az ég. Délelőtt élénk lesz az ÉNy-i szél. 5 és 11°C közötti értékeket mérhetünk.

Péntek
Erősen felhős, párás idő valószínű. Szitálás, gyenge eső előfordulhat. A DK-i szél napközben megélénkül. Reggel -2, délután +5 fok körül várható a hőmérséklet.

Hétvége
Szombaton és vasárnap is párás, foltokban ködös lesz a levegő. Napközben pedig több helyen lehet tartós ködfelhőzet. A legtöbb napsütés délnyugaton lehet. Délutánonként 5-12 fok ígérkezik.