A gyakorlati sikerek a bizalomépítést szolgálják a magyar-román kapcsolatokban

SZIJJÁRTÓ Péter; POPESCU, Virgil-Daniel; Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bukaresti látogatása
Bukarest, 2021. február 18. Virgil Popescu román energiaügyi miniszter (j) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b2) megbeszélést folytat Bukarestben 2021. február 18-án. MTI/Baranyi Ildikó
Vágólapra másolva!
2024-ig megnyitják a harmadik autópálya-összeköttetést Mátészalka és Szatmárnémeti között, és másutt is új határátkelőket engedélyeznek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Bukarestben az új román kormány több tagjával találkozott.
Vágólapra másolva!

A külgazdasági és külügyminiszter a magyar közmédiának azt mondta:

Románia és Magyarország gazdasági, kereskedelmi, energetikai és közlekedési kötődései pedig egyértelművé teszik, hogy kölcsönösen érdekeltek egymás fejlődésében. Bebizonyosodott továbbá, hogy a világjárvány gazdasági kérdés is, valamint az is, hogy a partnereikkel együttműködő országok tudják a legjobban kezelni a járvány gazdasági következményeit.

Virgil Popescu román energiaügyi miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélést folytat Bukarestben Forrás: MTI/Baranyi Ildikó

Rámutatott: Románia a negyedik legfontosabb exportpiac Magyarország számára, és az Erdélyben élő jelentős magyar közösség miatt is kritikus fontosságúak a két ország közti összeköttetések.

Vannak közös érdekek, amelyekért együtt lépünk fel Brüsszelben, vannak közös beruházások. A magyar-szlovák és magyar-szerb kapcsolatok mintájára

amelynek nyomán pedig a forró, kényes témákat is, amelyek alapvetően a nemzeti közösségek jogaihoz kapcsolódnak, a siker reményével tudjuk megvitatni – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

Új határátkelőket helyeznek el

Szijjártó Péter román kollégáján, Bogdan Aurescu külügyminiszteren kívül Catalin Nasui gazdasági, Catalin Drula közlekedési, Virgil Popescu energiaügyi és Cseke Attila fejlesztési miniszterrel is találkozott.

Román kollégáival egyebek között arról állapodtak meg, hogy

2024-ig megnyitják a két ország közti harmadik autópálya-összeköttetést

Mátészalka és Szatmárnémeti között, és másutt is új határátkelőket engedélyeznek. Mint mondta: nevetséges és egyben szomorú, hogy létezik tíz olyan, határon átvezető út, amely megépült, közelebb hozhatná egymáshoz a határ mentén élő közösségeket és településeket, de ezek használatát még nem engedélyezték.

A magyar fél vállalja a határellenőrzési infrastruktúra kiépítését, és azt kéri a román partnerektől, hogy engedélyezze a tíz új út használatba vételét.

Arról is megegyeztek, hogy 2024-re Magyarország kétvágányúsítja a Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonalat, amely a román oldalon Kürtöstől folytatódik. A román fél is végrehajtja a modernizációt, így Budapest és Bukarest között mind a személy-, mind a teherforgalom számára jelentős mértékben le fog csökkenni a vasúti közlekedés.

Közös érdekek mentén akarnak fellépni Brüsszelben

Szijjártó Péter rámutatott: közös a két ország érdeke abban is, hogy a Fekete-tenger Romániához tartozó gázmezőin mielőbb meginduljon a gáz kitermelése, hiszen ez Magyarország számára újabb gázbeszerzési forrást jelentene.

Csütörtökön megállapodtak arról, hogy amennyiben megindul a fekete-tengeri gázkitermelés, a Romániát Magyarországgal összekötő gázvezeték kapacitását megduplázzák, a jelenlegi 1,75 milliárdról 4,4 milliárd köbméterre bővítik, megnyitva a román gáz előtt a magyar - és Magyarországon keresztül - a többi közép- és nyugat-európai piacot.

A külgazdasági és külügyminiszter több olyan közös érdeket is említett, amelyben a román féllel együtt akarnak fellépni Brüsszelben. Ezek egyike a nukleáris energia ügye, amelynek használatát az európai energiaszabályozás jelenleg háttérbe próbálja szorítani.

Közös érdek Bulgária és Görögország gázvezetékrendszerének mielőbbi összekötése is,

amely hozzáférést biztosíthat Románia és Magyarország számára is a déli gázszállítási útvonalhoz, amely a Kaukázusból, később pedig a Közép-Ázsiából származó gázt juttathatja el ebbe a térségbe.

Közösen fognak fellépni annak érdekében is, hogy az úgynevezett uniós "mobilitási csomagot" a jövőben ne érvényesítsék, mert az hátrányos helyzetbe hozza a közép-európai - köztük a magyar és román - szállítmányozási vállalatokat.

Nem az ellenségeskedésnek van itt az ideje

Szijjártó Péter a bukaresti kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is egyeztetett.

Kifejezte meggyőződését: a két ország közeledését szolgálja az is, hogy - kormányzati szerepvállalása révén - a romániai magyarok képviselete részese a Románia számára fontos döntések meghozatalának. Úgy értékelte:

helyes döntés volt az RMDSZ belépése a bukaresti kormánykoalícióba,

ami újabb hidak képzésének lehetőségét hordozza Magyarország és Románia között.

Ez még inkább egymásra utalttá tudta tenni a két országot, még világosabbá tette: nem az ellenségeskedésnek van itt az ideje. Ha hajlandóak és képesek vagyunk a közös érdekekből kiindulni, az mind Magyarország, mind Románia súlyát és sikerességét, erejét fogja növelni - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter.