Kigyulladt egy panellakás Debrecenben, öten kerültek kórházba

Lakástűz egy debreceni társasházban: megsérült egy idős nő, 39 embert menekítettek ki
2021.02.18.
Vágólapra másolva!
Tűz volt egy debreceni panellakásban csütörtök reggel - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján.
Vágólapra másolva!

A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a Sestakert városrészben lévő Károlyi Mihály utcai társasházhoz, ahol a kigyulladt lakásból egy embert,

a házból további 39 embert menekítettek ki.

A tüzet eloltották, öt embert a mentők kórházba szállítottak.

Lakástűz egy debreceni társasházban Fotó: Matey István

A részletekről Papp-Kunkli Nóra, a hajdú-bihari katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a tűz egy tízemeletes panelház első emeleti lakásában keletkezett.

A lakásban egy idős nő tartózkodott, aki az ablakból kihajolva kérte a járókelők segítségét.

A debreceni hivatásos tűzoltók egy dugólétrán át közelítették meg a lakásban rekedt asszonyt, akire mentőkámzsát adtak, mert a füst nagy mennyiségben hömpölygött ki a lakásból.

Tűzoltók a lakásban Fotó: Matey István

- ismertette a szóvivő.

39 embert menekítettek ki Fotó: Matey István

Papp-Kunkli Nóra hozzátette, hogy a tűzoltók átvizsgálták a társasházat, több mint harminc embert kísértek ki,

több gyereket pedig ölben vittek le, mentőkámzsával az épületből.

A füst miatt 51 embernek kellett ideiglenesen elhagyni az otthonát, ők egy melegedőbuszban várták meg az oltás végét.