Vitray Tamás fiát sokkolta, amikor meglátta az apja balesetéről készült képeket

Vágólapra másolva!
Fájdalmai vannak, de már kiengedték a kórházból Vitray Tamást, miután kedden autóbalesetet szenvedett. A Bors elérte a riporter idősebb fiát, aki elmondta, munka közben tudta meg, hogy az apját baleset érte, az internetre felkerült fotók a rommá tört autóról pedig szinte sokkolták. 
Vágólapra másolva!

Vitray Tamást a keddi baleset után néhány órával kiengedték a kórházból. Minden vizsgálati eredménye jó, és jól is érzi magát, de a baleset után fájdalmai vannak - mesélte a riporter a Borsnak.

úgyhogy sajnos ez a baleset létrejött. A vizsgálat majd megmondja az igazat, de a lényeg, hogy velem együtt a másik autó sofőrje is távozhatott pár órán belül a kórházból" - mondta a lapnak.

Hozzátette, a másik sofőr mindenben együttműködő volt, ő sem sérült meg súlyosan.

Vitray segítségére idősebb fia sietett, aki

a munkahelyén tudta meg, hogy az apját baleset érte.

Addigra az interneten már fent voltak a fotók az összetört autóról. A látvány szinte sokkolta. "A karambol képeit egy internetes portálon láttam, senkinek nem kívánom ezt az érzést, szörnyen megrázó.

- mondta.

A baleset körülményeit még vizsgálják a szakemberek, de a Bors úgy tudja, szabálysértési eljárás keretében vizsgálódnak. Az, hogy a riporter a helyszínen beismerte, hogy hibázott, és a másik sofőr gyorsan hajtott, még felvethet kérdéseket.