Brutálisan bánt nevelt fiával egy nő Szikszón

Vágólapra másolva!
Egy nő két, saját gyereke mellett egy rábízott ikerpárt nevelt, egy 5 éves kisfiút és a testvérét. A kisfiúval kegyetlenül bánt, rendszeresen verte, ököllel is. Olyan is előfordult, hogy büntetésből nem adott neki enni.
Vágólapra másolva!

A vád szerint a nő a két vérszerinti gyereke mellett az illetékes kormányhivatal kijelölése alapján,

nevelőszülőként gondozott egy ikerpárt, egy 5 éves fiút és egy kislányt.

2019 februárjától több mint egy éven át rendszeresen sanyargatta, bántotta a speciális nevelési igényű kisfiút.

A magatartása miatt többször sarokba állította, térdepeltette, arcon ütötte, alkalmanként enni sem adott neki.

Egyszer ököllel ütötte meg a gyereket az arcán. 8 napon belül gyógyuló zúzódásai lettek. A sérüléseket az óvodában vették észre, ők hívták a hatóságokat, akik azonnal elvették az ikreket a nőtől.

A nő ellen eljárás indult, amelynek során megállapították, hogy köteles volt a gyerek felügyeletére,

de ezt súlyosan megszegte, valamint veszélyeztette a kisfiú erkölcsi és érzelmi fejlődését.

Az ügyészek kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy ellen elkövetett könnyű testi sértés miatt emeltek vádat a büntetlen előéletű nő ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amiben gyerekekkel kellene foglalkozhatna.