Fokozatosan hígul a Szamost és a Tiszát ért nehézfémszennyezés

Szamos, nehézfém
Tunyogmatolcs, 2021. február 18. A szennyezett Szamos folyó Tunyogmatolcsnál 2021. február 18-án. Egy bezárt máramarosi bánya elárasztott tárnáiból kiömlött, tisztítatlan bányavíz okozta a Szamos fémszennyezését. Az áradás miatt jelentős mennyiségű tisztítatlan bányavíz ömlött a Láposbánya-patakba, onnan a Lápos folyóba majd a Szamosba jutott a szennyező anyag. Romániában nem okozott halpusztulást a fémszennyezés. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Fokozatosan hígul a Romániából csütörtök hajnalban a Szamoson át érkezett szennyezés - közölte a az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
Vágólapra másolva!

A nehézfémek koncentrációja a Tisza bő vízhozamának köszönhetően Vásárosnaménynál már két és félszeresre oldódott. Ahogy a csóva Tokajnál eléri majd a Bodrog torkolatát, a mellékfolyó vízhozama várhatóan tovább hígítja a szennyeződést. Időközben a Szamos apadása miatt lehetővé vált a zsilipek megnyitása és az árvízvédelmi töltésen kívül rekedt belvizek beeresztése a folyóba, ami további hígulást eredményez - áll a közleményben.

A figyelőszolgálat jelentése szerint már

sem a Szamos, sem a Tisza vizében nem tapasztalható elszíneződés

- emelték ki.

A szakemberek azzal számolnak, hogy a Tiszán haladó szennyezés pénteken dél körül éri el Záhony térségét, Tiszalökhöz pedig szombaton kora este jut. Úgy vélik Tiszalöknél már várhatóan nem lesz mérhető szennyező hatás.

- fejtették ki.

A szennyezett Szamos folyó Tunyogmatolcsnál 2021. február 18-án Forrás: MTI/Balázs Attila

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerdán kora délután értesült a román féltől arról, hogy a Szamoson bányameddőből származó nehézfémszennyezés várható. Azonnal megtették a szükséges intézkedéseket:

a folyó valamennyi mellékfolyásán elzárták a zsilipeket, állandó és fokozott figyelőszolgálatot rendeltek el,

valamint az érintett szakaszokon értesítették a vízhasználókat a szennyezés érkezéséről. A védekezés elsődlegesen arra irányul, hogy a terhelés a mederben haladjon tovább, ne maradjon a hullámtéri területeken, illetve ne fordulhasson elő a szennyezett víz felhasználása, fogyasztása.

A csóva levonulásának folyamatos nyomon követése és a szükséges intézkedések meghatározása céljából a Szamos és a Tisza kijelölt helyszínein rendszeres időközönként vízmintát vesznek a szakemberek.

- olvasható az OVF közleményében.