Miközben a Színház- és Filmművészeti Egyetem sztrájkoló tanárai azt állították, hogy nem vettek fel fizetést a munkáltatójuktól, addig ennek az ellenkezőjét bizonyítja a Magyar Nemzet értesülése. A sztrájkoló tanárok és hallgatók mintegy száz nap után véget vetnek az általuk megálmodott „tanköztársaságnak".

Mindössze százegy nap után befejezik a „tanköztársaságot" a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói és tanárai – jelentették be a tüntető tanárok a Színművészeti korábbi vezetése körül alakult baloldali csoportjának sztrájkbizottságának online megbeszélésén. Az 1918–19-es magyarországi Tanácsköztársaság 133 napjánál is rövidebb életű blokádról a megbeszélésen hangoztatták, ez volt életük „legmeghatóbb pillanata", amely „az egyetemi autonómia biztosítéka" volt - írja a lap. 

Fotó: Polyák Attila - Origo

Csató Kata, a sztrájkbizottság elnöke a Magyar Nemzet kérdésére, miszerint valóban csupán tizenhárom tanár tüntet-e, szó szerint azt felelte: 

Nem, nem igaz, köszönöm! 

Arra azonban nem kaptak választ, hogy pontosan hány oktató állt melléjük demonstrációjuk során. Újabb kérdésükre, miszerint hányan tanítanak a Színművészeti korábbi vezetése körül alakult baloldali csoportban, nem kívántak válaszolni arra hivatkozva, hogy nem kezdték el még a szemesztert, csupán március elejétől oktatnak majd az általuk létrehozott szervezetben. Egy másik, szintén a lap által feltett kérdésre azt állították, nem vettek fel fizetést a Színművészeti Egyetemtől a tüntetésük alatt, holott 

a Színház- és Filmművészeti Egyetem a Magyar Nemzetnek megerősítette, másfél hete, azaz február 9-én is átutalták a fizetést minden – köztük sztrájkoló – tanárnak. 

Szarka Gábor, az egyetem kancellárja a sztrájkbizottságnak címzett levelében azt kérte, február 22-ig erősítse meg a bizottság, hogy „tagjai személyükben is bírják az Egyetem munkavállalói többségének bizalmát, és így demokratikus módon képviselik a munkavállalók közösségét a fenntartónak megküldött követelések tekintetében". A munkáltató a sztrájktárgyalásokban nem érintett, tekintettel arra, hogy Önök – a valódi munkavállalói érdekképviselet elveivel szemben – törölték azon két követelésüket (fizetésemelés és a munkaidő-szabályozás), mely ténylegesen a munkavállalók gazdasági és szociális helyzetének javítását szolgálták volna  – tette hozzá a kancellár levelében, amelynek tartalmát Zeller Judit, a Soros-féle Társaság a Szabadságjogokért munkatársa „akadékoskodásnak", sőt „fenyegetésnek" értékelte, elutasítva ezzel Szarka Gábor munkáltatói jogkörének gyakorlását. A baloldali szervezet képviselője egyúttal „paradoxnak" tartja, hogy az engedetlenségnek van jogi szabályozása.

A tüntetés befejezésének időzítése azért is érdekes, mivel 

néhány napja mondott le társadalmi nyomásra a Színművészeti korábbi vezetése körül alakult baloldali csoport a VII. kerületi Damjanich utca 6. szám alatt álló, eredetileg a Molnár Antal Zeneiskolának felújított épületről, miután Niedermüller Péter DK-s polgármester a tüntetőknek adta az ingatlant.  

Az erről szóló közleményt Vidnyánszky Attila a Karc FM műsorában időhúzásnak, egyszerű porhintésnek nevezte. Szó sincs az erkölcsi konzekvenciák levonásáról, csak valamilyen módon tompítani akarják azt a tüzet és társadalmi felháborodást, amely az ügy miatt keletkezett – mondta az egyetem kuratóriumi elnöke, aki arról is beszélt, hogy olyan politikai játszmák kereszttüzében kellett megszervezniük a második félévet, valamint felkészülni a felsőoktatási felvételi időszakra, amely nem válogatott az eszközökben. A felkért oktatókat, művészeket folyamatosan nemtelen támadások érik, amivel többüket el is riasztották, a művészeti középiskolákban pedig elképesztő agitáció zajlik országszerte, hogy a fiatalok ne felvételizzenek az egyetemre  – fogalmazott az elnök.

Vidnyánszky AttilaFotó: Adrián Zoltán - Origo

Vidnyánszky Attila arról tájékoztatott, hogy a diákok több mint nyolcvan százaléka aktiválta a státuszát az egyetemen, nem hagyta el senki az intézményt, akik pedig maradtak, azok a korábbi mestereikkel tanulhatnak tovább, ha azok úgy döntöttek, hogy maradnak – jelezte az elnök, hozzátéve: nem küldtek el egy oktatót sem az intézményből. A kuratóriumi elnök azt is közölte, a jövő szeptembertől az Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanító oktatók nyilvános listája még nem teljes, mert egyelőre nem akartak minden nevet nyilvánosságra hozni a tapasztalt nemtelen támadások miatt - írja a lap.