Tunéziai kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök a VII. kerületben - videó

drogfogás, erzsébetváros
Vágólapra másolva!
Elfogtak a rendőrök pénteken egy tunéziai kábítószer-kereskedőt a főváros VII. kerületében. A férfi lakásának házkutatása során több millió forint értékű drog, hamis papírok és pénz is előkerült. 
Vágólapra másolva!

A rendőrök Erzsébetvárosban akartak igazoltatni egy feltételezett kábítószer-kereskedőt. A férfi megpróbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták.

A tunéziai állampolgár zsebében egy zacskó kokaingyanús anyag volt.

A nyomozók kutatást tartottak a férfi VII. kerületi tartózkodási helyén, ahol megtaláltak és lefoglaltak 1294 gramm növényi törmeléket (az elsődleges adatok szerint marihuánát), 60 gramm kokaint, valamint a kábítószer árusításához, adagolásához használt eszközöket, 1450 eurót, 1 229 000 forintot és vélhetően hamis okiratokat.

Forrás: police.hu

A rendőrök a 27 éves férfit kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását.

A forgalomból kivont, körülbelül 1354 adag drog feketepiaci értéke közel négymillió forint - olvasható a rendőrség honlapján.