A fővárosi önkormányzat által legmagasabb áron meghirdetett ingatlanegyüttes már vevőre is talált - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint Karácsony Gergely főpolgármester felgyorsítja a fővárosi ingatlanok kiárusítását: márciusig összesen kétmilliárd, az év végéig pedig nyolcmilliárd forintot meghaladó bevételt várnak a telkek, épületek eladásából.

Január végén számoltunk be róla, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. hetvenkét ingatlan értékesítését tervezi, és ebből nettó 8 216 867 500 forint bevétellel számol. Tizenhárom ingatlan pályáztatása pedig már ekkor folyamatban volt.

A Magyar Nemzet hétfői cikkében már arról írt, hogy a fővárosi önkormányzat által legmagasabb áron meghirdetett ingatlanegyüttes már vevőre is talált. A XXIII. kerületi Szentlőrinci úton található kilenc darab telekre nettó hatszázmillió forintos vételáron találtak nyertes pályázót, de a II., III., XI. és XVIII. kerületekben is sikerrel hirdettek meg ingatlanokat. Ezekért összesen nettó 1,1 milliárd forint bevételhez jut a fővárosi önkormányzat.

Piaci pályázaton keresnek gazdát még további hét ingatlannak, ezek eladásából további minimum félmilliárd forintot remél a Városháza, de több pályázó esetén az árak feljebb kúszhatnak, mint ahogy történt a már nyertes pályázatok esetében - tették hozzá. A fővárosi önkormányzat arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy az első negyedévben, vagyis márciusig, összesen tizenhárom ingatlant terveznek eladni, és ezekből csaknem kétmilliárd forint bevételre számítanak. Úgy tűnik, a főváros kiárusítja a családi ezüstöt, a korábbi ciklusban nem volt ugyanis példa arra, hogy egyszerre ennyi ingatlant adjanak el- kommentálta a lap a fejleményeket. Nehezen érthető, hogy Karácsony Gergely főpolgármesternek miért lett ennyire sürgős a fővárosi vagyon értékesítése.