Az Országgyűlés hétfői döntése nem jelenti azt, hogy automatikusan meghosszabbítják a hatályban lévő védelmi intézkedéseket, köztük a kijárási tilalmat - minderről ifj. Lomnici Zoltán beszélt az Origónak, miután a parlament meghosszabbította a veszélyhelyzetet. A baloldal most sem támogatta a koronavírus-járvány elleni védekezést, a baloldali médiumok pedig álhíreket terjesztenek a veszélyhelyzet meghosszabbításáról. 

A kormány hétfőn csupán arra kapott felhatalmazást, hogy védekezzen - mondta ifj. Lomnici Zoltán az Origónak. A Századvég jogi szakértője emlékeztetett arra, hogy mint ismeretes, január 28-án a koronavírus-járvány miatt november óta érvényben lévő szabályok hatályát újabb egy hónappal, március 1-jéig meghosszabbította kormány, ettől azonban közjogilag eltér az Országgyűlés hétfői  döntése, amely csupán az alkotmányos keretet biztosítja ahhoz, hogy élet és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar emberek egészségének és életének megóvása miatt szükséges intézkedéseket a kormányzat kellő felhatalmazással hozhassa meg. Az ezzel ellentétes információk tévesek, és alkalmasak arra, hogy akadályozzák a védekezés eredményességét - tette hozzá. Vagyis az az állítás, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításával együtt automatikusan meghosszabbodnak 90 nappal a november óta hatályban lévő szabályok, nem igaz. 

Az Országgyűlés döntése nem jelenti a védelmi intézkedések automatikus meghosszabbításátForrás: MTI/Illyés Tibor

Mint arról korábban beszámoltunk, a baloldal ismételten nemet mondott az ország megvédésére, miközben Magyarországon is elindult a járvány harmadik hulláma. A kormány 90 napra kért felhatalmazást, a cél a magyar emberek életének és egészségének megvédése, a gazdasági élet újraindítása és a munkahelyek megőrzése volt. A baloldali képviselők nemmel szavaztak, és folytatják az oltásellenes kampányukat, a parlament viszont megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását.