Egy Tornyosnémetiben élő, látássérült férfi péntek reggel abaújszántói munkahelyére ment vakvezető kutyája, Gyömbér segítségével, amikor egy megvadult kutya rájuk támadt. Barnabást megvédte a kutyája, az állatott viszont meg kellett műteni, a farkát amputálták. Az Origónak a férfi elmondta, hogy a támadásnál ideje sem volt megijedni, inkább a kutyáját féltette. Megtudtuk azt is, hogy ha a kutya munkájára hatással lesz a támadás, akkor terápiára lesz szüksége.

Barnabás február 19-én reggel épp a munkahelye felé sétált Gyömbérrel, a vakvezető kutyájával, amikor az üzem közelében

egy nyitott kapun keresztül kiszaladt egy kutya és rájuk támadt

– írja a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola.

Barnabás és kutyája, GyömbérForrás: Vannai Judit

"Akkor vettem észre, amikor már nagyon közel volt hozzánk. Nem ugatott, a hörgését hallottam, és azt éreztem, hogy Gyömbér elém áll. A kutyám mintha megemelkedett volna, én elcsúsztam, kiesett a kezemből a hám és a póráz. Gyömbér elmenekült, a távolból hallottam a nyüszítését, akkor kaphatta el a németjuhász" – mondta a történtek után Barnabás.

A férfinak nem lettek komoly sérülései, azonban nagyon kiszolgáltatottnak érezte magát, mivel nem tudott segíteni a kutyájának. Szerencséjére pár kollégája látta az üzem ablakából, hogy mi történt, egyből a segítségére siettek, megpróbálták elkergetni a megvadult kutyát.

Amikor behívtam magamhoz Gyömbért és bementünk az üzembe, a kollégák szóltak, hogy vérzik. Ezután gyorsan kerítettek állatorvost és hívták a rendőrséget. Gyömbér farkának a végéről 3 cm hosszan volt letépve a bőr, kilátszott a csont, emiatt amputálni kellett a sérült részt" – emlékezett vissza a szörnyű napra Barnabás.

Gyömbért még aznap megműtötték, majd hazaengedték, azóta pedig a gazdája mellett pihen, mindkettőjüket nagyon megrendítette a támadás.

Gyömbér a kiképzőjévelForrás: Vannai Judit

Barnabás legalább egy hétig nem tud menni dolgozni, betegállományban van, Gyömbért pedig több mint 1 hét múlva kell visszavinni az állatorvoshoz kontrollra.

A támadó kutya gazdája azt ígérte Barnabásnak, hogy ki fogja fizetni az orvosi költségeket.

A kutyája miatt aggódott 

Barnabás úgy emlékszik vissza a támadásra, hogy nem volt ideje megijedni, sokkal inkább a kutyája miatt aggódott, hiszen miután ő elcsúszott, nem tudta, mi történik vele. 

Már jól vagyok, sikerült ezen túltenni magam, mert a dolgok azért úgy alakulnak, hogy az ember megnyugszik egy idő után. Megnyugodtam azért is, mert azon kívül, hogy csonkolták a farkát, Gyömbérnek nem lett komoly baja" – mondja az Origónak a férfi.

Sok barát, ismerős keresi, így azért az idő is jobban megy, és kibeszélte magából a dolgokat. A támadó kutya gazdája is többször felhívta, elbeszélgettek, elnézést kért tőle. A kapu véletlenül maradt nyitva. Barnabás elmondta, hogy a munka miatt szinte naponta járnak arra, és eddig egyszer sem fordult ez elő.

"Tipikus rosszkor voltunk rossz helyen szituáció" – értékeli a történteket.

Gyömbér egy kicsit lassabban emészti meg a támadást. A férfi úgy vette észre, hogy amikor sétálnak, és ahol kutyák vannak, ott a kisebbekkel nincs probléma, de ha erősebb ugatást hall, akkor erősebben kezd el húzni, hogy gyorsabban haladjanak el onnan. Ezen kívül ugyanolyan jól dolgozik, mint eddig, bár jelenleg csak a közelben, a jól ismert helyeken sétálnak.

Valahol benne is benne maradt egy kicsi szurka, de hála Istennek úgy érzem, hogy túl fogunk lépni ezen a dolgon" – tette hozzá Barnabás. Azt kiemelte, hogy miután a másik kutya békén hagyta Gyömbért, egyből be tudta hívni és gyorsan munkába is állt.

Gyömbéren múlik, folytathatja-e a munkát 

Az Origo megkeresésére Komondi Piroska, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány szakmai vezetője elmondta, milyen hatással lehet Gyömbér munkájára a jövőben a pénteki támadás. Biztosat csak akkor lehet majd mondani, ha a kutya újra elkezd dolgozni.

Folyamatosan figyelni fogjuk a munkáját, illetve tartjuk a kapcsolatot Barnabással, hogy észlel-e bármilyen változást vagy problémát a kutya munkájával kapcsolatban" – mondja Komondi Piroska. Amennyiben Barnabás észlel valamilyen változást, akkor a szakemberek megnézik, és kidolgoznak rá egy terápiát, hogy vissza tudják állítani az eredeti, munkaképes állapotot. Az, hogy milyen problémák merülhetnek fel, attól függ, hogy a kutyában hogyan csapódik le a támadás. Kötheti majd helyhez, szituációhoz, magához a munkához.

"Legsúlyosabb esetben az is előfordulhat egy érzékeny kutyánál, hogy többet hámba sem bújik, és el sem indul abban, mert ahhoz köti a történteket.Én arra gondolok, azt tartom valószínűbbnek, hogy ha lesz ezzel problémája, akkor valószínűleg az adott helyhez vagy az adott kutyához fogja kötni" – magyarázza a szakember.

GyömbérForrás: Vannai Judit

Az is lehet, hogy Gyömbérnek a más kutyákkal való találkozással lesz gondja. Ez többféle reakciót is kiválthat belőle, elhúzódhat, eltávolodhat onnan, de az sem kizárható, hogy ő fog rátámadni más kutyákra, hogy így védje magát. Komondi Piroska elmondása szerint minden ilyen esetben terápiával kell kezelni a kutyát, hogy fel tudja dolgozni a történteket. Azért is nagyon fontos ez, mert egy vakvezető kutyától azt várják el, hogy közömbösen reagáljon más kutyákra.

Nagyon extrém esetben egy érzékeny kutyánál az is előfordulhat, hogy ki kell vonnunk őt a munkából, de azért Gyömbért nem annyira érzékenynek ismerem, nem tartom valószínűnek, hogy ilyen reakciói lesznek" – teszi hozzá Komondi Piroska, akinek a kolléganője képezte ki Gyömbért.

Több millióba kerül egy vakvezető kutya

Az alapítványtól megtudtuk, hogy egy vakvezető kutya kiképzése legalább 1,5 millió forintba kerül, ennyi a munkadíj. Erre még rájönnek az orvosi költségek, szűrések, ellátás, felszerelés, valamint a gazdák képzése. Az átadás után sem áll le a munka a kutyával, 10 éven át gondozzák, pótolják a felszerelést, az öregedő kutyáknál pedig extra orvosi költségek is közbejöhetnek. Mindennel együtt egy vakvezető kutya 10 év alatt több mint 5 millió forintba kerül az alapítványnak.