Soron kívül kaphattak oltást a vezetők rokonai a Pesti úti idősotthonban

koronavírus, vírus, járvány, Budapest, Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona - Pesti út, kiürítés, mentőautó, maszk, védőruházat
Vágólapra másolva!
A Pesti Srácok a Pesti úti idősotthon belső ügyeire rálátással rendelkező forrásai szerint egyes vezető beosztású dolgozók nem veszélyeztetett korcsoportú rokonaiknak is juttattak az intézmény dolgozóinak és lakóinak szánt koronavírus elleni vakcinából. A lap azt írja, hogy információik szerint csak ebben az egy, fővárosi fenntartású intézményben legalább 4-5 személy kaphatott soron kívül vakcinát. Az ügyben érintett lehet egy már nem ott dolgozó személy is, valamint több, magas beosztású vezető is.
Vágólapra másolva!

A baloldal folyamatosan oltásellenes propagandát folytat, de ha magukról van szó, vagy rokonaikról, már máshogy látják a járványügyi helyzetet.

Ahogy a Pesti Srácok is írja, a baloldal a komolytalan védőintézkedésektől az álhírterjesztésen át egészen az oltásellenes kampányig mindent bevetett, hogy minél rosszabb állapotba kerüljön az ország, és az emberek is a járvány során. Eközben folyamatosan a kormány által preferált tömeges oltás ellen heccel, miközben prominensei a színfalak mögött a szabályokat áthágva oltatják be magukat a saját érdekükben. Most pedig úgy tűnik, hogy az általuk felügyelt intézményekben is ez történik.

Mint ismert, az oltási terv szerint még csak az egészségügyi és intézményi dolgozók, valamint az egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett betegek vagy veszélyeztetett munkát végzők jogosultak a védőoltásra,

a rokonaik nem.

Ugyanakkor a lap forrásai szerint a Fővárosi Önkormányzat botrányotthonában, a Pesti úti idősotthonban többen is jogosulatlanul kaphattak oltást, méghozzá

a haszonélvezők között olyan is akad, akinek fontos szerepe volt abban, hogy tavasszal tragikus módon elharapódzott a járvány az otthonban.

Arról tavasszal az Origo is beszámolt, hogy a fővárosi fenntartású idősotthonban hogy alakulhatott ki járványügyi gócpont, hogy megfelelő tisztítószerekkel és rendszeres orvosi felügyelettel sem rendelkezett az intézmény. A főigazgató bele is bukott az ügybe, aki nyugdíjazását kérte.

Betegeket szállítanak el az idősotthonból (Illusztráció) Fotó: Koncz Márton - Origo

A PS szerint az érintettek két körben kaptak az intézmény dolgozóinak, illetve ápoltjainak szánt vakcinaellátmányból. Az első körben január 7-én kaphattak egy már nem ott dolgozó korábbi alkalmazott, valamint egy vezető beosztású dolgozó hozzátartozói vakcinát. Az oltási terv szerint jogosulatlan hozzátartozók január 28-án már az ismétlő oltást kapták meg. Ebben a körben még csak az egészségügyi dolgozók kaphattak vakcinát, azonban a PS információi szerint

a beoltott rokonok közül senki sem dolgozik ilyen területen, szakirányú képesítésük sincs, és semmilyen formában nem állnak az otthon alkalmazásában.

Ezután egy másik vezető beosztású alkalmazott is juttatott a rokonságának vakcinát, ők február 19-én kaphatták meg a védelmet jelentő oltást szintén jogosulatlanul. Ebben az időszakban csak a gondozottak kaphattak volna oltást,

a szóban forgó vezető rokonai vélhetően azoknak a bentlakóknak a vakcináit kaphatták meg jogosulatlanul, akik nem éltek az oltás lehetőségével.

A Pesti Srácok.hu értesülései szerint ugyanis a vakcinák szétosztásában illetékes kormányhivatalok csak meghatározott mennyiségű oltóanyagot bocsátanak az egyes intézmények rendelkezésére,

így elvileg csak azoknak juthat oltóanyag, akiket az oltási terv aktuális fázisában oltandónak minősítenek.

A PS szerint a Pesti úti idősotthon egyes dolgozói kijátszhatták ezt a szabályt azzal, hogy az éppen szabadságon lévő, vagy az oltást nem kérő dolgozóknak, valamint ápoltaknak szánt adagokat adathatták be az arra egyébként nem jogosult rokonaiknak.

A lap kereste az intézményt, de nem válaszoltak a kérdésekre.