Ez az írás nem azért született, hogy azon lamentáljunk, mi fog majd történni, ha az új, immáron a fasizmust is magába olvasztó baloldal kormányra kerülne. Nem. Bár iszonyatosan komoly harc lesz (már van) a választásokig, ilyen pesszimista és korai kárörömre („na, már érzik a vesztüket!") okot adó értekezésekre valóban nincs szükség - kezdi írását a Magyar Nemzetben Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Ez az írás más célt szolgál. Azt, hogy bemutassa: a magukat a "jogállam barátaiként" feltüntető baloldali politikusoknak és jogászi elitjüknek a „jogállamiság" igazából csak egy politikai szlogen. Egy szavakban agyonfetisizált, de valójában nagyon is szimpla politikai termék, melyet készek bármikor „meghaladni", ha a hatalom megszerzéséről van szó. Ha olyan a helyzet, hogy – a „történelmi szükségszerűségnek" ellentmondva – éppen nem ők állnak a kormányrúdnál, nem az ő narratívájuk érvényesül a politikai döntéshozatalban, nem az általuk semlegesnek beállított liberális értékek érvényesülnek a jogalkotásban.

Mindezek – és persze esetleges hatalomra kerülésük korlátozott körülményei – miatt kitalálták, miképpen is kell megoldani azt, hogy feles parlamenti többséggel is lehessen alkotmányozni vagy kétharmados törvényeket hozni, módosítani. A fedősztori természetesen a "jogállamiság". A bolsevik típusú érvrendszer szerint éppen "a Fidesz" alkotta közjogi rendszer az, amely arra kényszeríti a (kormányozni szándékozó) baloldalt, hogy egy kicsikét majd eltekintsen a jogállamiság érvényesülésétől – természetesen kizárólag éppen azért, hogy helyreállíthassa azt. Nagy valószínűséggel egy '22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után"  – vetette fel a jogállam picike felfüggesztéséről szóló javaslatot tavaly decemberben a nyílt társadalom hálózatához tartozó Eötvös Károly Intézet igazgatója, Fleck Zoltán. De a történet sokkal régebben indult, és bizonyára nem ért véget azzal, hogy novemberben már az ellenzéki együttműködést szervező Magyar György ügyvéd is arra biztatott, hogy ha sikerülne az ellenzéknek akár csak egyszerű többséghez is jutni, azonnal hozzá kell nyúlni az alaptörvényhez, valamint kétharmados törvények sorához". 

Szóval az ellenzék ilyetén bizarr viszonya a jogállamisággal nem ma kezdődött, de mindenekelőtt azért valamit a téma kapcsán tisztázni kell. A "jogállamiságnak" mint jogi kategóriának valóban nincs normatív definíciója, egyes részelemeit ismerjük. "Független igazságszolgáltatás", "véleménynyilvánítási szabadság" és hasonlók, melyek persze további vitákra sarkallnak. Van azonban egy objektív eljárási részeleme a jogállamiságnak, amiről azt gondoltuk, hogy vitán felül áll: nevezzük ezt alkotmányosságnak, s melynek lényege, hogy a mindenkori törvényhozó és végrehajtó hatalom is alá van vetve a törvényeknek, és azok alól csak akkor szabadul (akkor módosíthatja azokat), ha rendelkezik az azok módosításához szükséges legitimációval. E legitimációt a népszuverenitáson alapuló rendszerekben a választás biztosítja. Tehát az a (származtatott) feltételezés él, hogy ha egy választást követően a kormányra kerülő erő "maga mögé" csak a parlamenti képviselők több mint felét tudta "beszervezni", akkor a választók csak arra adtak felhatalmazást, hogy csak az e többséggel "lefedett" tárgykörökben tudjon jogot alkotni – ha pedig a képviselők több mint kétharmadát, akkor viszont arra is mandátumot kapott, hogy akár alkotmányozzon.

A teljes írás ide kattintva olvasható el.